Húsvéti reménységünk

2018. március 27., címkék: körlevél, generális konvent elnöksége (gke), húsvét, húsvéti körlevél

„Jövőnk nem ismeretlen, mert Jézus Krisztus feltámadt a halálból. Ezért hitünk megingathatatlan reménység is, mert az alapja nem valamiféle homályos bizakodás a vaksorsban" – húsvéti körlevél a Magyar Református Egyház minden gyülekezete és intézménye számára.

Ökumenikus üzenet húsvétra

2018. március 27., címkék: húsvéti körlevél, húsvét, ökumenikus tanács (meöt), nyilatkozat

„Húsvét ünneplése esztendőről esztendőre arról tanúskodik, hogy Isten az élet oldalán áll. Egyházára bízta azt a hírt, hogy a keresztre feszített Jézus harmadnapon feltámadt" – közös húsvéti üzenetet fogalmazott meg a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa.

A méltóság mezején

2018. március 27., címkék: hospice, majosháza

Felszentelték a Református Dunamenti Kistérségi Diakónia Hospice-házát. Hamarosan megkezdheti működését a végstádiumban lévő betegek méltó kísérését szolgáló intézmény Majosházán.

Magyarnak és kereszténynek maradni

2018. március 26., címkék: interjú, soltész miklós

A négyéves kormányzati ciklus összes támogatását figyelembe véve arányosnak tartja a református egyháznak juttatott év végi támogatást Soltész Miklós egyházi ügyekért is felelős államtitkár. A parlamenti ciklus végének közeledtével az állam és az egyház kapcsolatáról, a kereszténység nemzetmegtartó erejéről, a világnézeti semlegességről és az egyházi iskolák küldetéséről is beszélgettünk a kereszténydemokrata politikussal.

Átformáló tanítványság

2018. március 26., címkék: egyházak világtanácsa (evt), Missziói Világkonferencia

„A tanítványság átalakítja, egyre krisztusibbá formálja a keresztyén ember személyiségét″ – ez volt a napokban véget ért Missziói Világkonferencia központi üzenete. A tanzániai eseményekről Gonda László tudósítását olvashatják, aki az Egyházak Világtanácsának megvigyelőjeként vett részt a találkozón.

Életünk Isten ítélete alatt áll, de Isten kegyelmében bízik

2018. március 25., címkék: interjú, géresi róbert

„Az egész felvidéki magyar református közösséget tüntették ki, hisz közösségünk a felvidéki magyar jelenlét meghatározó tényezője” – véli Géresi Róbert, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspökhelyettese, aki március 15-én Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült.

Virágvasárnapi felismerés

2018. március 24., címkék: virágvasárnap, böjt

„A virágvasárnapi evangélium az alázatosan hozzánk közeledő Jézust mutatja meg. Egyedül és mindig őt illeti minden köszöntés és áldás – őt, aki az Úr nevében jön!" Nyilas Zoltán vigárvasárnapi írása.

Létkérdés

2018. március 23., címkék: családok éve, meddőség

A magyar társadalom reprodukciós korú népességének 10-15 százalékát érinti a meddőség. Ez közel 150 000 párt jelent. Az ezerarcú betegség legújabb formációi között egyre gyakrabban bukkan fel a PCOS, az IR és az endometriózis. Lakatos Enikő, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének doktorandusza szerint azonban nincs új a nap alatt. A református lelkésszel a meddőséget kiváltó betegségek lelki dimenzióiról és a református egyház párokat támogató szerepéről beszélgettünk.

Kézzel fogható segítség

2018. március 23., címkék: GAW, közel-keleti reformátusok, ódor balázs, gaw

Több mint hárommillió forint támogatásról mondott le a szíriai reformátusok javára a Magyarországi Református Egyház (MRE). Ez a pénz a Gustav Adolf Werk (GAW) idei támogatásának egyötödét teszi ki, amelyet a magyar reformátusok használhattak volna fel a német egyházak jóvoltából. Ódor Balázs, a Zsinat Külügyi Irodájának vezetője azt mondja: szimbolikus üzenet ez, hogy az Istentől kapott javakból segítünk másokon. A támogatás hozzájárulhat például, hogy megújuljanak a háborúban lerombolt, megsérült protestáns templomok Szíriában.

Olasz protestánsok menekülteket mentenek

2018. március 23., címkék: olasz protestánsok, menekültmisszió, valdensek

Az Olaszországi Protestáns Egyházak Szövetsége (FCEI) társszervezeteivel összefogva új mentőakciót kezdeményezett a Földközi-tengeren, amiről sajtónyilatkozatban tájékoztatta partneregyházait, támogatásukat kérve.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséget segíti az MRSZ

2018. március 22., címkék: Kárpátalja, támogatás, kárpátalja, szeretetszolgálat (mrsz)

2500 euró támogatást adott át kedden Budapesten Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója Brenzovics Lászlónak, a szövetség elnökének. A KMKSZ ungvári székháza február 27-én pokolgépes támadás következtében égett ki.

„Össze kell, hogy jöjjön!”

2018. március 22., címkék: felvidéki reformátusok, minority safe pack

Felvidéken már hatvanezer ember – ötször többen, mint a Szlovákiából szükséges – írta alá a nemzeti kisebbségvédelmi kezdeményezést. György András somorjai református lelkész azt mondja, a közhangulat szkeptikus e témában, de a belpolitikai válság miatt adtak egy esélyt a kezdeményezésnek. Az Európai Parlamenttől azt kérik, ha majd írják a törvényt, teremtsenek olyan jogi környezetet az Európai Unióban, amely nemcsak a túlélést engedi, hanem fejlődésre és gyarapodásra is lehetőséget ad.

Két álláslehetőség a Barnabás Támogató Szolgálatnál

2018. március 22., címkék: pályázat, Pályázat, diakónia

Terápiás munkatársat és gépjárművezetőt keres a Barnabás Református Támogató Szolgálat.

Tanúságtétel szekularizált közegben

2018. március 22., címkék: európai egyházak konferenciája (cec)

Brüsszeli ülésükön hitük határozottabb megvallására buzdították tagegyházaikat az Európai Egyházak Konferenciájának (CEC) és az Európai Püspökkari Konferenciák Tanácsának (CCEE) vezetői a CEC újvidéki nagygyűlésére készülve.

1938-ban az egyházakat is megszállta a gonosz szellem

2018. március 22., címkék: ausztria

Az osztrák keresztyén egyházak elismerik felelősségüket a 80 évvel ezelőtt, az 1938. március 13-án történtek kapcsán, ami Ausztria a nemzetiszocialista Német Birodalomhoz csatolásához vezetett. „A keresztyén egyházakat is megérintette a gonosz szelleme, ami utat nyitott a nemzetiszocialista rendszer előtt. Néhány egyház nemcsak az Ausztria Németországhoz csatolását jelentő „Anscluss"-t ünnepelte, hanem teljesen magáévá tette a nemzetiszocialista politikát, legyen szó az antiszeminitmusról, vagy az értéktelennek vélt életek kioltásáról. Mindezt mi ma, szégyenkezve, az evangélium elárulásának tartjuk" – olvasható az Osztrák Egyházak Ökumenikus Tanácsának az Anschluss 80. évfordulóján kiadott nyilatkozatában.

A református értékrend pillérei

2018. március 21., címkék: interjú, nagy péter, Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat

Nevéhez fűződik a Pécsi Református Kollégium elindítása, jelenleg pedig Dél-Buda első református középiskolájának létrejötténél bábáskodik. Nagy Péter lelkipásztort évtizedes szolgálatáért március 13-án a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozatával tüntették ki. A budafoki lelkésszel a Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola gimnáziumának alapkőletételén beszélgettünk a református oktatás missziójáról.

Dráma, humor, szenvedély

2018. március 21., címkék: interjú, tóth-máthé miklós

Bár minden őse református lelkész volt, a szószékre sosem vágyott. Színészként kezdte a pályát, de a harmincas évei közepén tollra cserélte a színpadot. Tóth-Máthé Miklósról úgy tartották a kollégái, hogy az egyik legszebb hangú és beszédű színész volt, de hűtlenül otthagyta a pályát. A szép magyar beszédét azonban átcsempészte az irodalomba. A Debrecenben élő író számos sikeres regényt, drámát, és novellát írt, elsősorban a nagy reformátorok élete ihlette meg. Talán azért, mert önmagáról is úgy vall, hogy megkérdőjelezhetetlenül magyar és református. A friss József Attila-díjas Tóth-Máthé Miklós íróval beszélgettünk.

Az „Erő” veled van!

2018. március 20., címkék: pályázat, Pályázat, ifi, mrsz, szeretetszolgálat (mrsz)

Ha szuperhős lennél, te kinek segítenél? – a Magyar Református Szeretetszolgálat videópályázatán erről a kérdésről mondhatják el véleményüket a középiskolások.

Fogyatékkal élőknek adunk munkát Harsányban

2018. március 19., címkék: szeretetszolgálat (mrsz)

Átadták a Magyar Református Szeretetszolgálat rehabilitációs intézményét szerdán a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Harsányban.

Országos SDG bibliaismereti verseny Pápán

2018. március 19., címkék: bibliaismereti verseny, sdg mozgalom

A pápai református gimnázium adott otthont az SDG XXIV. országos bibliaismereti versenynek március 2-3-án.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.