Merünk nagyobbat álmodni?

2018. augusztus 19., címkék: ifi, élesztő, körkérdés

„Azért jöttem, hogy kikapcsolódjak és feltöltődjek lelkileg – de többet kaptam, mint amire számítottam" – a felvidéki ÉlesztŐ ifjúsági találkozó pénteki napján arról kérdeztük a résztvevőket, mit tanultak az elmúlt napokban.

Lelkipásztort keres a tiszakeszi gyülekezet

2018. augusztus 19., címkék: tiszáninneni egyházkerület, pályázat, Pályázat

A Tiszakeszi Református Egyházközség Presbitériuma határozatának megfelelően, a Borsod-Gömöri Református Egyházmegye esperese a többször módosított 2013. évi I. törvény 61. §-a szerint pályázatot ír ki a Tiszakeszi Református Egyházközség megüresedett lelkészi állására.

Mindent Istentől kaptunk

2018. augusztus 18., címkék: augusztus 20., interjú

Augusztus 20. elsősorban a hálaadásról szól, hiszen nincs semmink, amit ne Istentől kaptunk volna – legyen az az országunk, vagy a kenyér az asztalunkon. Hogyan alakult nemzeti ünnepünk története a református gyülekezetekben? Szetey Szabolcs református lelkésszel, a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezető docensével beszélgettünk.

Jézus és a mindennapi kenyér

2018. augusztus 18., címkék: augusztus 20., áhitat, áhítat, ahitat

„Ő az életünk olyan részévé, táplálékává akar válni, mint a kenyér. Emlékeztessen erre most is az úrasztalára tett új kenyér!" – Szűcs Ferenc augusztus 20-i írása.

Az iszlámról kezdőknek

2018. augusztus 17., címkék: élesztő, iszlám, külmisszió

„Ne a félelem motiváljon minket, hiszen a mi kezünkben van az örömhír. Ha félünk átadni, megfosztunk másokat attól a lehetőségtől, hogy megismerjék a szeretet Istenét" – az ÉlesztŐ felvidéki református ifjúsági találkozó résztvevői különleges előadást hallhattak az arab kultúráról, az előadó lelkipásztorral pedig az iszlám vallású emberek közötti misszióról beszélgettünk.

Református kitüntetettek

2018. augusztus 17., címkék: augusztus 20., kitüntetések

Augusztus 20-a alkalmából állami kitüntetéseket adnak át. Összeállításunkban a református díjazottakról számolunk be.

Új tanév – új élmények

2018. augusztus 17., címkék: pedagógiai intézet (rpi), tanévkezdés

A Református Pedagógiai Intézet a 2018/2019-as tanév elején is megrendezi a református szakmai tanévnyitó konferenciáját "Az élmény pedagógiája - a pedagógia élménye" címmel.

Ősszel folytatódik a tananyagfejlesztés

2018. augusztus 17., címkék: tananyagfejlesztés

Szakmai tapasztalatcserére hívják a református pedagógusokat ősszel: a Református Tananyagfejlesztő Csoport több konferenciát is szervez a következő tanévben, a jó gyakorlatok mellett bemutatják a készülő tananyagtárat is. 2018. őszi-téli programajánló.

Mozdulj meg a másik felé!

2018. augusztus 17., címkék: élesztő, felvidéki reformátusok (szrke), firesz, ifi

„Kérdezd meg, mit kell tenned, vagy kinek kell segítened! Isten azt kéri tőlünk, ilyen módon váltsuk aprópénzre a keresztyénséget" – Szanyi György kárpátaljai lelkipásztor gondolataival kezdődött a felvidéki református fiatalok ÉlesztŐ elnevezésű találkozója.

Testvéri segítség

2018. augusztus 17., címkék: tűzkár, adománygyűjtés, cigánymisszió, tiszántúli egyházkerület, nagydobrony

„Azt kértük a cigány testvérektől, hogy mindenki, akit Isten lelke indít az adakozásra, ajánlja fel legalább egy napszámdíjából a tizedét" – több mint 250 ezer forint adományt gyűjtött a tiszántúli cigánymisszió a nagydobronyi tűzkár károsultjainak.

Idén is összefogással dagasztják a magyarok kenyerét

2018. augusztus 16., címkék: magyarok kenyere, új kenyér, nagydobrony, augusztus 20.

Augusztus 20-án nagyon sok ünnepi asztalra kerül a kárpát-medencei gazdák felajánlásából készült kenyér. A határokon átívelő jótékonysági program keretében hátrányos helyzetű magyar gyermekeket segítő szervezeteket támogatnak, valamint a közelmúltban leégett nagydobronyi imaház és óvoda újjáépítését is segítik.

Felszabadultan, célokat keresve

2018. augusztus 16., címkék: refisz, nyári tábor, REFISZ, ifi, balatonszárszó, Balatonszárszó

Egyháztól idegen, ateista kamaszok térnek meg és válnak gyülekezeteink aktív tagjaivá. Erre a csodára ember nem képes. A REFISZ nyári táborában több száz fiatal kereste Isten vezetését.

Támogassuk a nélkülöző diákok iskolakezdését!

2018. augusztus 15., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), magyar református szeretetszolgálat, Magyar Református Szeretetszolgálat, adománygyűjtés, iskolakezdés

A Kárpát-medencében több százezer olyan család él, akik hónapokig tartó spórolás után sem tudják beszerezni a megfelelő tanszereket és az iskolakezdéshez szükséges eszközöket. A Magyar Református Szeretetszolgálat már 10 éve segít, hogy a diákok számára a tanévkezdés valóban örömet jelenthessen.

Ajtót nyitottak

2018. augusztus 14., címkék: gyereknevelés, mezőcsokonya, biztos kezdet, dunántúli reformátusok

200 kilométert autóztunk a hétfő délelőtti hőségben, hogy időben odaérjük a mezőcsokonyai Csillagvár Biztos Kezdet Gyerekház megnyitójára. A somogyi intézmény egyike annak az öt református szociális-közösségi központnak, amelyek a héten nyitják meg kapuikat országszerte. A Kaposvártól 15 kilométerre fekvő faluban is kitárt ajtókkal várták a kisgyermekes szülőket – és minket is.

Szakmai nap – “önállóság fókuszú szociális szolgáltatások fejlesztése”

2018. augusztus 13., címkék:

A Magyarországi Református Egyház szeretetszolgálati intézményeinek szervezet- és szakmafejlesztése című EFOP-1.9.8-17-2017-00002. számú projektje keretében 2018. július 30-án „Önállóság fókuszú szociális szolgáltatások fejlesztése - jelzőrendszeri eszközök használatának bevezetése” címmel került sor szakmai nap megszervezésére 42 fő szociális szakember részvételével.

Hazai tanulmányút valósult meg az EFOP 1.9.8-17-2017-00002. projekt keretében

2018. augusztus 13., címkék:

A Magyarországi Református Egyház szeretetszolgálati intézményeinek szervezet- és szakmafejlesztése című EFOP 1.9.8-17-2017-00002. azonosítószámú projekt keretében sor kerül olyan önállóság fókuszú szolgálatfejlesztésre, amely a fogyatékossággal élő személyek önellátó képességének minél magasabb szintre történő emelését támogatja. A szolgáltatásfejlesztés hazai és nemzetközi jó gyakorlatok megismerésével és adaptációjával történik. Ezen célok megvalósítása érdekében 2018. július 9-10-én a projekt szakmai megvalósításában részt vevő 14 fő munkatárs hazai tanulmányúton vett részt a Mohács-Kölked Református Társegyházközség Pándy Kálmán Otthonában, valamint a szekszárdi Kék Madár Alapítvány által működtetett Ízlelő Étteremben.

Ne örökítsük tovább a szegénységet!

2018. augusztus 13., címkék: biztos kezdet

A felelős szülővé válást és a gyerekek készségfejlesztését segítő intézményeket indít a református egyház európai uniós támogatással. A négy Biztos Kezdet Gyerekház és a „Jó kis hely” közösségi központ célja, hogy segítse a hátrányos helyzetű régiókban élőket.

Soha sem önmagunkért válunk vezetővé

2018. augusztus 09., címkék: konfi+, ifi

„A Szentírás alapján minden vezető vezetett is: miközben Isten képviseli a világban, Isten előtt is képviselnie kell a rábízottakat” – vallja Németh Áron, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem adjunktusa, aki a bibliai vezetésről beszélt az idei Konfi+ konferencia résztvevőinek.

Kritikai és teológiai szemmel

2018. augusztus 08., címkék: doktorok kollégiuma (dc), hodossy-takács előd

A lelkészek továbbképzésének teológiai vetületeivel, érzékeny kérdéseivel is foglalkozik majd a Doktorok Kollégiumának (DC) idei plenáris ülése. A kétnapos nagykőrösi találkozón legalább százhúsz teológiai előadás hangzik el. Jelentkezni augusztus 10-ig lehet. A részletekről Hodossy-Takács Előddel, a DC főtitkárával beszélgettünk.

Lelkipásztort keres a felsőőri gyülekezet

2018. augusztus 08., címkék: ausztria, pályázat, Pályázat

Nyugdíjazás folytán az ausztriai gyülekezetben megüresedik a lelkipásztori állás.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.