Adjátok hírül, hogy feltámadt!

2017. április 16., címkék: áhitat, húsvét, áhítat, ahitat, zsengellér józsef

„A húsvét üzenete tehát kétszeresen is személyes: hitünk szent titkát jelenti, hogy az értünk meghalt Krisztus feltámadt. De egyben arra indít, hogy menjünk és mondjuk el másoknak is, hogy Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké!" Zsengellér József húsvéti írása.

Húsvéti üzenetek

2017. április 15., címkék: húsvét, körlevél

Krisztus feltámadt! Összegyűjtöttük a Kárpát-medencei református egyházvezetők húsvéti körleveleit, írásait.

Mutassuk meg az ünnep jó ízét!

2017. április 14., címkék: széchenyi-díj, bogárdi szabó istván, interjú, húsvét

Nagypéntek az üdvözítés egyik döntő állomása, húsvétkor pedig az isteni meghívás nyomán elindulhatunk az üdvösség öröme felé – mondja Bogárdi Szabó István püspök, akivel az ünnep fontosságáról, a kereszthalál értelméről és a feltámadás jelentőségéről beszélgettünk. A Magyarországi Református Egyház Zsinatának nemrég Széchenyi-díjjal kitüntetett lelkészi elnökét a reformáció korabeli hitvallási és teológiai irataink fordításáról is kérdeztük.

Örvendezzen Isten népe!

2017. április 14., címkék: ökumenikus tanács (meöt), körlevél, húsvét

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közös húsvéti üzenete.

Ugyanarra a képre formálódunk

2017. április 13., címkék: cigánymisszió

Mintegy háromszázhatvan gyülekezeti tag, lelkész, cigányok között szolgáló szakember és önkéntes találkozott a káposztásmegyeri református templomban 2017. április 8-án, a nemzetközi romanapon. Harminchat gyülekezetből, a református cigány szakkollégiumokból és a Debreceni Református Hittudományi Egyetemről is jöttek az év legnagyobb református cigánymissziós eseményére.

A REV azonnali békét sürget Szíriában

2017. április 13., címkék: szíria, közel-kelet, református világközösség (rev)

A Református Egyházak Világközössége (REV) felhívást tett közzé, amelyben az Amerikai Egyesült Államokat és a nemzetközi közösséget a fegyveres konfliktus azonnali beszüntetésére szólítja fel.

„Nincsenek reménytelen helyzetek”

2017. április 12., címkék: interjú, nagypéntek, balog zoltán

Áldozat nélkül nincs siker, halál nélkül nincs feltámadás, nagypéntek nélkül nincs húsvét – hangsúlyozza Balog Zoltán miniszter. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetőjével nagypéntekről, az üldözött keresztyénekről és a négyszázötven éves magyar református egyházról is beszélgettünk.

Felavatták a Németajkú gyülekezet orgonáját

2017. április 12., címkék: németajkú gyülekezet, orbán viktor, orgona

A Protestáns Tavasz idén is várja a protestáns kultúra iránt érdeklődőket. A tizenhatodik évfolyamában lépett rendezvénysorozat keretében számos előadáson, kiállításon, zenei eseményen vehetnek részt az érdeklődők. A Budapest-Németajkú Református Egyházközség sorozatának nyitó alkalmán, virágvasárnap adták át a gyülekezet új Bach-orgonáját.

Önkéntes-képzés a menekültek közötti szolgálatra

2017. április 12., címkék: Pályázat, menekültmisszió, pályázat

A Magyarországi Református Egyház Szeretetszolgálati Irodájának Menekültintegrációs részlege egy napos képzést hirdet április 25.-én 9:00-16:30 között Martina Wasserloos-Strunk német politológus vezetésével a Skót Misszióban (1064 Budapest, Vörösmarty utca 51.).

Feltámadott!

2017. április 12., címkék: generális konvent elnöksége (gke), körlevél, generális konvent elnöksége, húsvét

Húsvéti körlevél a Magyar Református Egyház minden gyülekezete és intézménye számára.

Közel egymilliárd forintból fejlesztik a Lévay-gimnáziumot

2017. április 12., címkék: Miskolc, miskolc, lévay józsef református gimnázium miskolc

Az elmúlt húsz év legjelentősebb iskolafejlesztését jelentette be Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára Miskolcon. A kormány az Új Széchenyi Terv keretében másfél milliárd forint támogatást ad két miskolci egyházi iskola, a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon, valamint a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium fejlesztésére. Előbbit 947 millió, utóbbit 562 millió forintból korszerűsítik.

Ökumenikus imaórát tartottak korunk vértanúinak emlékére

2017. április 12., címkék: keresztyénüldözés, ódor balázs, szent egyed közösség, vértanúk, ökumenikus imaóra

Alberto Bottari de Castello pápai nuncius vezette az imádságot napjaink vértanúiért április 10-én este, Budapesten az Egyetemi templomban. A Szent Egyed közösség által szervezett áhítaton több keresztyén felekezet képviselői is részt vettek.

Öt hónap a Calvin College-ban

2017. április 11., címkék: károli gáspár univerity (kre), ifi, kre

Milovszky Krisztina, a Károli Gáspár Református Egyetem harmadéves anglisztika szakos hallgatója 5 hónapot töltött az egyesült államokbeli Calvin College falai között, az Erasmus ICM támogatású program keretén belül.

Új kíséretekkel zenghet az ének

2017. április 11., címkék: zene, azé-adj zengő éneket!, reformátusok lapja, ifi, dunántúli egyházkerület

A kíséretek újragondolása a legjelentősebb újítása az Adj Zengő Éneket! – AZÉ elnevezésű, a Dunántúli Református Egyházkerület kiadásában megjelent énekeskönyvnek. Bellai Veronika és szerkesztőtársai olyan énekeskönyvet hoztak létre, amelyből majd szívesen énekelnek a fiatalok.

Sokféle érdeklődéstől hajtva

2017. április 10., címkék: kósa lászló, reformátusok lapja, széchenyi-díj, interjú

„A mai ember ünneplésének fő problémája az ünnep- és a hétköznapok megkülönböztetésének hiánya" – mondja Kósa László történész és néprajzkutató a jeles napok megfakulásának veszélyére figyelmeztetve minket. A nemrégiben Széchenyi-díjjal kitüntetett akadémikust elsősorban kutatói és oktatói munkájáról, de az egyházi múltfeltárásról is kérdeztük.

Húsvéti istentiszteletek

2017. április 10., címkék: húsvét

Nagypénteken és húsvétvasárnap közvetít református istentiszteletet a közmédia.

Az EVT nyilatkozata a kopt keresztyéneket ért támadásokról

2017. április 10., címkék: kopt keresztyének, EVT, terrorizmus, egyházak világtanácsa (evt), evt

Az Egyházak Világtanácsának (EVT) főtitkára, Olaf Fykse Tveit nyilatkozatában megrendültségének és részvétének adott hangot, valamint imádságban hordozza az áldozatok családjait, a sebesülteket és az egyiptomi népet.

Egyházi reakció az újabb terrortámadásokra

2017. április 10., címkék: CEC, európai egyházak konferenciája (cec), cec, terrorizmus

Az Európai Egyházak Konferenciája és a Egyházak Világtanácsa is nyilatkozatban biztosította szolidaritásáról svéd és oroszországi testvéreit.

Keresztyének elleni merénylet Egyiptomban

2017. április 09., címkék: egyiptom, kopt keresztyének, terrorizmus, keresztyénüldözés

Virágvasárnapot ünneplő kopt keresztyénekre támadtak Egyiptom északi részén április 9-én.

Arany János a változó időkben

2017. április 09., címkék: arany jános, évforduló

„Nem csökken mondandójának súlya, hanem ma is azt látjuk mindnyájan, akik beleolvasunk verseibe, hogy hallatlan mélységeket tár fel, szinte felfoghatatlan dimenziókat mutat meg" – mondta Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke Arany Jánosról, a költő születésének kétszázadik évfordulója alkalmából szervezett konferencián.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.