Közadakozásból építenek óvodát Kárpátalján

2016. január 09., címkék: reformátusok lapja, kárpátalja, adomány, református oktatás, hódmezővásárhely, Kárpátalja

A Kárpátaljai Református Egyházkerület tulajdonába kerül az az óvoda, amelyet Hódmezővásárhely épít fel Mezőváriban. Az elhatározás azután született meg a hódmezővásárhelyi közgyűlésben, hogy egy küldöttség négymillió forintos adományt vitt el Mezőváriba. Az ott látott állapotok arra sarkallták őket, hogy új óvodát építsenek a településen. Ahogy arról már korábban beszámoltunk, Hódmezővásárhely önkormányzata indította a kezdeményezést, amelyhez helyi cégek és magányszemélyek is kapcsolódtak.

Mikulásjárás Józsefvárosban

2015. december 17., címkék: cigánymisszió, reformátusok lapja

Különös vendégei voltak december 6-án a budapest-józsefvárosi Te + Én Református Közösségnek. Szent Miklós és kísérője, az ördög a délutáni játszóházba látogatott el a Traditio Christiana nevű szervezet önkéntesei jóvoltából. A gyerekek éppen a Mikulás-ünnepre készülődtek az istentisztelet előtti szokásos szabadidős program keretében: piros virágos fadíszt terveztek és Mikulás-társasoztak, miközben Miklós püspök legendáját hallgatták és adventi énekeket tanultak.

A szeretet a megtartójuk

2015. december 16., címkék: karácsony, nagybobrony, kárpátalja, reformátusok lapja, csurgó, Kárpátalja

Többször születtek meg Isten kegyelméből azok az árva vagy mélyszegénységből érkező kárpátaljai lányok, akik a nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthonban kaptak új esélyt az életre. Ebbe az otthonba látogat évről évre a csurgói református gimnázium küldöttsége, hogy ajándékokon túl szeretetet és törődést is vigyen a szeretetéhes lányoknak. Bár ők igyekeznek adni, mégis mindig úgy térnek haza Csurgóra, hogy ők kaptak többet. Kárpátalján jártunk, hogy megnézzük, hogyan lehet Jézus születését ünnepelni egy református árvaházban.

Este a mezővári kántoréknál

2015. december 16., címkék: fölszállott a páva, kárpátaljai református, mezővári, (mrsz), karácsony 2015, reformátusok lapja

Elrettentő a tévében látni, hogy tíz emberből nyolc nem tudja, mit ünneplünk karácsonykor – vélekedik Kovács Sándor, aki feleségével, Erikával a kárpátaljai Mezővári református gyülekezetének hitoktatója és kántora. Lányukkal, Abigéllel és három fiukkal, Danival, Tamással és Áronnal adventben láttak minket vendégül, hogy arról meséljenek nekünk, hogyan készülnek Krisztus születésének az ünnepére.

Jézusért Magyarországra

2015. december 16., címkék: menekültügy, karácsony, reformátusok lapja, karácsony 2015

Muzulmánról reformátusra tért át az a család, akiknek több mint tíz évvel ezelőtt el kellett menekülniük Iránból. A politikai okokon túl az is a menekülés mellett szólt, hogy szerettek volna áttérni a muzulmán vallásból keresztyénnek, de ezért börtön vagy akár halál is várhatott volna rájuk hazájukban. Magyarországon egy megyeszékhelyen találtak új hazát és vallást, mint elismert menekültek. Meglátogattuk a családot, hogy bemutassuk, hogyan élnek közöttünk, és hogyan lehet menekültként, áttért keresztyénként Jézus születését ünnepelni. Cikkünkben a család biztonsága érdekében a neveket megváltoztattuk és fényképeket sem közlünk róluk.

Rendelje meg a Reformátusok Lapját!

2015. november 27., címkék: nyereményjáték, reformátusok lapja, lapajánló

Jövőre is értékes ajándékcsomagokat sorsol ki a Reformátusok Lapja egyéni, gyülekezeti, intézményi és szervezeti előfizetői között. A játékban való részvétel feltétele a 2016-os előfizetői díj még idén év végéig történő befizetése.

Bővülés előtt a börtönmisszió?

2015. november 23., címkék: reformátusok lapja, börtönmisszió, interjú

Kettős jubileumot ünnepel a Református Börtönmisszió. A fogvatartottak lelkigondozását végző lelkipásztorokat a Zsinat november 19-i ülésén köszöntötték. L. Molnár István misszióvezetővel beszélgettünk.

Istenre mutató élet

2015. november 23., címkék: in memoriam, reformátusok lapja, kálmán attila, In memoriam

Barátai, kollégái, tisztelői és volt diákjai osztoztak a család gyászában Kálmán Attila volt dunántúli főgondnok, a Zsinat világi elnöke, volt oktatási államtitkár, számos rangos díjjal elismert pedagógus, a Pápai Református Gimnázium igazgatója és a Tatai Református Gimnázium alapító igazgatója gyászszertartásán a tatai református templomban november 22-én. Kálmán Attila hetvenhét évet és hat napot kapott Urától, amelyből ötvenhetet a katedrán töltött. – Ugyan a tantermekből már kikerült a dobogó, a diákság tisztelete mégis a dobogón fogja őrizni emlékét – mondta Márkus Mihály nyugalmazott lelkipásztor Tata és „Kálmán Attila legkedvesebb gyermeke", a Tatai Református Gimnázium képviseletében.

Jutalom és feladat kereszténynek lenni

2015. november 14., címkék: reformátusok lapja, interjú, ákos, tágas tér

Édesapja református, édesanyja katolikus, őt is katolikusként keresztelték – mondta Kovács Ákos Kossuth-díjas zenész lapunknak. Hozzátette: ma már nincs jelentősége a felekezetek közötti különbségeknek, szerinte a testvéri viszony a fontos. Ákossal a szegedi Tágas Tér Fesztiválon beszélgettünk.

A nemzetnevelő énektanár

2015. november 03., címkék: reformátusok lapja, egyházzene, ádám jenő

Végre napirendre került a sokak által régóta áhított mindennapos iskolai éneklés ügye. Az illetékes minisztérium néhány hete szaktekintélyekből álló bizottságot hozott létre azért, hogy ismét méltó helyükre kerülhessenek az iskolai kórusok és az ének-zene tantárgy oktatási rendszerünkben. A kérdés kapcsán a világszerte ismert és elismert Kodály-módszer hazai helyzetéről is sok szó esik mostanában. De vajon mi, reformátusok tudjuk-e, hogy a nagy zeneszerzőről elnevezett zenepedagógiai metódust valójában egyik tanítványa, egy református atyánkfia, Ádám Jenő zeneszerző, karnagy, népdalgyűjtő és zenepedagógus dolgozta ki? Szülőhelyén, Szigetszentmiklóson október 9-én köztéri szobrot avattak emlékére.

A menekültkérdésről teológiai szemmel

2015. október 29., címkék: theológiai szemle, reformátusok lapja, menekültügy, theologiai szemle, Theologiai Szemle, lapajánló

Alapításának 90. évfordulóját ünnepli a Theológiai Szemle. A szaklap ünnepi számának témájául a migrációt választotta a szerkesztőbizottság. A lap története során mindig reagált az aktualitásokra, ezért döntöttek most úgy, hogy a menekültkérdéssel foglalkoznak.

Zsoltárhang a tajgán

2015. október 29., címkék: egyházzene, reformátusok lapja, évforduló

A kelet-szibériai orosz hadifogolytáborokban sínylődő református és evangélikus honvédek protestáns gyülekezetet alapítottak az első világháború idején. A szolgálatot olyanok vállalták, akik itthon már részt vettek a gyülekezeti, felekezeti iskolai, evangéliumi egyesületi életben. Voltak közöttük tanítók, tanárok és más értelmiségiek is. Egyikük a kedvezőtlen feltételek ellenére még összecsukható harmóniumot is épített, hogy kántorként kísérhesse a hadifogoly-gyülekezet énekét. Berecz Ottó nyomában fia, Berecz Csaba kalauzolt minket.

Boldogan menni tovább

2015. október 26., címkék: gáncs péter, reformátusok lapja, Reformáció hónapja, reformáció hónapja, meöt

Október 31. nem a reformáció emlékünnepe – hangsúlyozta az országos reformációi istentiszteleten elmondott prédikációjában Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke a balatonalmádi református templomban október 25-én.

A cél a bibliaolvasás maga

2015. október 19., címkék: konferencia, reformátusok lapja, bibliaolvasás, interjú, bibliatársulat

Rendhagyó módon a gyakorlatról szól majd a Károli Gáspár Református Egyetemen (KRE) október 23-án megrendezendő, a bibliaolvasást vizsgáló konferencia, amelyet közösségi bibliaolvasás előz meg. Az eseményről Zsengellér Józseffel, a Hittudományi Kar (HTK) dékánjával beszélgettünk.

A határzár túloldalán

2015. október 09., címkék: Nőszövetségi imanap, nőszövetségi imanap, délvidéki reformátusok (szrke), szerbiai református keresztyén egyház, nőszövetség, reformátusok lapja, kárpát-medencei imanap

Éppen tíz éve annak, hogy a Kárpát-medencei nőszövetségek a Generális Konvent támogatásával tenni akartak a nemzet egységéért a szomorú emlékű 2004. december 5-i népszavazás után, és imanapot hirdettek, amelynek anyagát minden évben más és más egyházkerület készítette elő. A tizedik imanapot a Kárpát-medence legfiatalabb nőszövetsége szervezi december első vasárnapjára, ezért a magyar–szerb–horvát határról sugárzott riasztó képek ellenére is útra keltek a magyarországi, erdélyi, királyhágómelléki, horvátországi és felvidéki nőszövetségi vezetők, hogy együtt legyenek a vajdasági Bácsfeketehegyen szeptember 17. és 20. között.

Kettős évforduló Koreában

2015. október 07., címkék: vad zsigmond, reformátusok lapja, korea, koreai protestánsok, Korea

Századik zsinatát tartotta a Koreai Presbiteriánus Egyház és a Koreai Köztársaság Presbiteriánus Egyháza is szeptemberben. A két jubileumi eseményen egyházunkat Vad Zsigmond lelkipásztor, a Zsinat Külügyi és Ökumenikus Bizottságának elnöke képviselte.

Ötszáz éve reformáció

2015. október 06., címkék: reformátusok lapja, PRUSZ, reformáció 500, reformáció, prúsz

Kiadványt szerkesztett és konferenciát rendez a Protestáns Újságírók Szövetsége a reformációról.

Az imádság az első

2015. október 05., címkék: imaéjjel 2015, reformáció hónapja, Reformáció hónapja, reformátusok lapja

Ötödször szervezik meg a Kárpát-medencei ifjúsági imaéjjelt október 16-án, amelynek anyagát idén a Pápai Református Teológiai Akadémia hallgatói készítik elő – az alkalomról Szontágh Szabolccsal, a Magyarországi Református Egyház ifjúsági tanácsosával beszélgettünk.

Ne feledjük Kárpátalját se!

2015. szeptember 23., címkék: Kárpátalja, interjú, reformátusok lapja, pál sándor, kárpátalja

A bevándorlási krízis olyannyira leköti figyelmünket, hogy közben talán más fontos problémákról meg is feledkezünk. A kárpátaljai helyzetről Pál Sándort, a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) kuratóriumi elnökét kérdeztük.

Hűség és küldetéstudat

2015. szeptember 07., címkék: reformátusok lapja, bácskossuthfalva, tanévnyitó

Az anyagi és a jogbiztonság hiányának ellenére is erős intézményrendszert alkotnak a Kárpát-medence magyar református óvodái, iskolái, kollégiumai. Az Isten iránti hűséggel és a közös küldetéstudattal végzett szolgálat teszi őket azzá – hangzott el a délvidéki Bácskossuthfalván, a szeptember 5-én immár hatodszor megrendezett Kárpát-medencei református tanévnyitón. (A beágyazott videót elindítva visszanézheti az egész istentiszteletet.)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.