Kiértékelték a 2013-as Csillagpontot

2014. február 10., címkék: csillagpont 2013, ifi

Kilencszáz önkéntes, háromszázötven program, negyvenegy munkacsoport, két éves szerzvezés – ez a 2013-as Csillagpont számokban. A szervezők elkészítették a tavalyi református ifjúsági találkozó kiértékelését.

Mindenki téged keres!

2014. február 03., címkék: ifi, mekdsz, márk-projekt

Ki is ez a Jézus? Sokat beszélünk róla, halljuk a nevét a templomban, aluljárókban, kocsmában, mindenhol. De hogyan ismerhetjük meg Őt jobban? Ezekkel a kérdésekkel foglalkozik a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség (MEKDSZ) 2014-es programja. A Márk-projekt célja, hogy az egyetemisták személyesen beszélgessenek nem hívő barátaikkal a bennük felmerülő kérdésekről, a hazánk legnagyobb egyetemi missziós szervezete által kiadott Márk evangéliuma és a hozzá tartozó bibliatanulmányozós füzet segítségével.

Keresztyén kávézó indul

2014. január 28., címkék: ifi

Vérmezőutcanyolc néven keresztyén kávézó indul Budapesten, a Széll Kálmán térnél.

Kommunikációs gyakornokot keres a MEKDSZ

2014. január 28., címkék: ifi

Szívesen szolgálnál egy keresztény diákszervezetnél úgy, hogy közben szakdolgozatot is írsz? Itt a lehetőség!

Jazz, népzene, színészet

2014. január 22., címkék: ifi, református oktatás

A Bocskai István Református Oktatási Központ Egressy Béni Alap és Középfokú Zeneművészeti és Színművészeti Szakközépiskola, Ének-Zenei Gimnázium felvételt hirdet a 2014/2015-ös tanévre.

Önkéntes szolgálat, mely életeket változtat meg

2014. január 15., címkék: ifi, öde

Január 31-ig lehet jelentkezni az Önkéntes Diakóniai Évre, melynek keretében évente mintegy 100 fiatal vállalhat önkéntes szolgálatot hazánkban, Európa más országaiban és az USA-ban. Az akár életeket is megváltoztató lehetőségről Závodi Emese lelkipásztor, az ÖDE Programiroda programvezetője beszélt.

Amitől szebb lehetne - Ökumenikus Diákfilmszemle

2014. január 13., címkék: ökumenikus diákfilmszemle, pályázat, Pályázat, ifi

Május 5-ig pályázhatnak filmjeikkel református, katolikus és evangélikus iskolák diákjai.

2014-ben is lesz KözösPont

2013. december 19., címkék: Pályázat, pályázat, közös pont, önkéntesség, ifi

Az Ökumenikus Ifjúsági Iroda (ÖKI) szervezésében ajövő év nagyobb fesztiváljain ismét lehet az ökumenikus sátorral találkozni. Önkéntesek jelentkezését várják a szervezők.

Pápai refisek 72 órája kompromisszum nélkül

2013. november 18., címkék: ifi

A Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskolája diákjai — a korábbi évekhez hasonlóan – idén is részt vettek a 72 óra kompromisszum nélkül ökumenikus rendezvényen, amelyen hatodik alkalommal végeztek önkéntes közösségi szolgálatot a program résztvevői.

Várja az érdeklődőket a Keresztény Ifjúsági Kör

2013. november 18., címkék: ifi

Hogyan lehetünk boldogok? Ezt a témát járja körbe ebben a félévben a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen belül működő Keresztény Ifjúsági Kör, amely elsősorban az intézmény nem hitéleti szakos hallgatóit kívánja megszólítani és az egyházhoz közelebb hozni.

CSP-s talált tárgyak

2013. október 22., címkék: csillagpont 2013, ifi

A szervezők özzétették a Csillagpont honlapján a talált tárgyak képeit. Ha hiányzik valamid, itt nézz körül, hogy újra egymásra találhassatok.

Rendszeres egyetemi istentiszteletek a PRoMISSZ szervezésében

2013. október 21., címkék: ifi

A 2013/2014-es tanévtől egyetemi istentiszteleteket tart a Pesti Református Egyetemi Misszió, a PRoMISSZ a Klauzál téri Református Gyülekezet (1085 Budapest, Gyulai Pál u. 9.), minden kedden 19 órától.

Egy kérdés

2013. október 21., címkék: ifi, kérdőív, református káté

2017-re készül egy olyan református káté, mely az ifjúság nyelvén fogalmazza meg hitünket. A munkába fiatalokat is szeretnék bevonni, várják véleményüket, az őket foglalkoztató kérdéseket.

XX. Zsoltár- és népdaléneklő verseny

2013. október 15., címkék: sdg, ifi

A Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom és a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kara huszadik alkalommal rendezi meg  zsoltár- és népdaléneklő versenyét.

Pályázat középiskolásoknak

2013. október 15., címkék: pályázat, Pályázat, ifi

Történelmi dolgozatokat várnak, melyek témája az Egyházüldözés a Rákosi-Kádár diktatúrában.

Veled kezdődik

2013. október 10., címkék: ifi, 72 óra, megnyitó

Megkezdődött a 72 óra kompromisszum nélkül október 10-én. A Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház ifjúsági bizottságai idén hatodszor indították útjukra országos ökumenikus önkéntes ifjúsági akciójukat. A kezdeményezésben október 10. és 13. között több mint nyolcezer önkéntes vesz részt az ország 86 településén, ahol 350 szociális, ökológiai vagy fejlesztő projektet végeznek el.

A belső szobában

2013. október 10., címkék: ifi, imaéjjel

Református fiatalok voltak együtt október 4-én estétől másnap hajnalig baráti közösségben és imádságban. Magyarországi és határon túli református fiatalok, Mezőtelkitől Beregszászig.

Online is közösségben

2013. október 04., címkék: skype, ifi, imaéjjel 2013

Fiatalok az Imaéjjel alkalmával szívesen kapcsolódnának néhány perce – skype segítségével – határon túli helyszínekkel.

Imaéjjel az ifjúságnak

2013. szeptember 24., címkék: ifi, imaéjjel 2013

Október 4-én ismét átimádkozzák az éjszakát a Kárpát-medence református fiataljai. Az idei virrasztás a hálaadás és a hitvallás köré épül.

„Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat az aratásba”

2013. szeptember 19., címkék: vélemény, egyetemi misszió, ifi

A felnövő generáció a középiskola második felében, illetve az egyetemi évek alatt hozza meg életének legfontosabb döntéseit: mivel foglalkozzak, hol éljek, ki legyen a párom, hogyan éljek, stb. Ami azonban még fontosabb, nagyon sokan (talán az olvasók többsége is), ekkor hozzák, hozták meg az életre szóló döntést is: Krisztus mellett vagy nélküle. A kérdés az, hogy mellettük vagyunk-e ebben a pillanatban? Ezekben a napokban kezdődött az egyetemi tanév, és talán érdemes most egy pillanatra megállnunk, hogy elgondolkozzunk néhány kérdésen.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.