XX. Zsoltár- és népdaléneklő verseny

2013. október 15., kedd

A Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom és a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kara huszadik alkalommal rendezi meg  zsoltár- és népdaléneklő versenyét.

A jubileumi megmérettetés két napos lesz, november 8-án és 9-én rendezik meg Nagykőrösön, a főiskola épületében (Nagykőrös, Hősök tere 5.). A zsűri tagja lesz idén Lovász Irén népdalénekes is.

A verseny kétfordulós, minden versenyzőnek mindkét fordulóra kell zsoltárokkal és népdalokkal is készülnie. Az elődöntő után a döntőbe a zsűri döntése alapján kerülnek tovább a versenyzők.

Egyének és három-nyolc fős csoportok nevezhetnek, egyéniben idén négy kategóriában lehet indulni. Újdonság, hogy idén már nem csak a református középiskolák diákjai vehetnek részt a versenyen.

Jelentkezési szándékukat 2013. október 25-ig jelezzék az SDG-honlapon található jelentkezési felületen keresztül.

Forrás: SDG.org.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.