Református anyaotthon épült Zsadányban

2010. február 05., péntek

Átadják vasárnap a Zsadányi Református Egyházközség fenntartásában működő Családok Átmeneti Otthonát. Február 7-én délután három órától az ünnepi istentiszteleten Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdet igét.

 

 

alt

A zsadányi anyaotthon huszonöt gyermeknek és szüleiknek befogadására lesz alkalmas. Az intézmény olyan családokat fogad be, akik hajléktalanná váltak, vagy fennáll ennek lehetősége valamint ha a szülő és gyermeke bántalmazott. Bekerülni az otthonba személyes jelentkezés és külső szakember jelzése alapján lehet.


Békés megyében különösen nagy az igény a hasonló intézmények szolgáltatásaira, a gyermeküket egyedül nevelő édesanyák között ugyanis sok a munkanélküli.

A húszmilliós költségvetéssel megépülő, javarészt a Holcim Alapítvány által finanszírozott kilenc szobás, akadálymentesített intézményben az alkalmazottak között vannak csökkent munkaképességűek valamint két családgondozó és három szakgondozó.

Az épület egy részét a zsadányi önkormányzat felújította, nagyobb részét pedig tetőtérrel együtt újonnan építette. Elkészülte után a működtetést a Zsadányi Református Egyházközség vállalta magára.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.