Virágvasárnapi ünnep Debrecenben

2017. április 05., szerda

Virágvasárnapi közös ünnepre hívják az önkormányzat és a történelmi egyházak helyi vezetői a debrecenieket április 9-én.

Debrecenben évek óta hagyomány, hogy a húsvétot megelőző vasárnap, virágvasárnapon megemlékeznek arról, hogy Krisztus pálmaágakat lengető tömeg éljenzése közepette vonult be szamárháton Jeruzsálembe.

Papp László, Debrecen polgármestere a tájékoztatón igazi spirituális központnak nevezte a várost, amely a Tiszántúli Református Egyházkerület, a görög-katolikus metropólia és a Debrecen-nyíregyházi római katolikus egyházmegye központja, de a városban él Magyarország legnagyobb létszámú zsidó közössége is.

A debreceni virágvasárnapi körmenet a Csapó utcai sétálóövezetben kezdődik: Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök barkaszentelési liturgiája, Kocsis Fülöp, a hajdúdorogi főegyházmegye metropolitája és Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökének köszöntése után a bibliai kort idéző jelmezesekkel és a kapuzó táncokat járó néptáncos lányokkal közösen érkeznek a résztvevők a Kossuth térre.

A Kossuth tértől indul útjára a "Jézus keresztútja a családban" címet viselő bibliai keresztút. Az állomáshelyeken az elmélkedéseket Varga Klára és Janka Barnabás, a Csokonai Színház művészei olvassák fel, közreműködik továbbá Veres Hunor és a Kispendely énekegyüttes.

A keresztút utolsó állomása is a Kossuth téren lesz, majd a Nagytemplomban a debreceni helyőrségi zenekar zenés áhítatával fejeződik be a virágvasárnapi körmenet Debrecenben. Részletek a Tiszántúli Református Egyházkerület honlapján.

MTI, fotó: C.Kiss Ilona

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió