Világimanap a Kárpát-medencében

2018. március 12., hétfő

Suriname-ért imádkoztak számos közösségben március első péntekén az ökumenikus világimanapon, hálát adva a teremtett világért, és felhívva a figyelmet a teremtésvédelem fontosságára színes, kreatív ökumenikus imaalkalmak keretében. Van, ahol negyedszázados története van az imanapnak, van, ahol most szervezték meg először. Az eseményre készülődés, a témaország ételeinek elkészítése, kultúrájának megismerése mindenütt közösségteremtő erő – erről tanúskodnak a vilagimanap.hu oldalra feltöltött képes beszámolók, amelyekből rövid válogatást közlünk.

Hévízen is felosztották a kiadott liturgiát egymás között.

Szászrégenben a Görgényi Egy­házmegye tizenkilenc gyülekezetéből ötvenkilenc asszony imádkozott együtt az imanapon.

Abán nyolcadszor rendezték meg a világimanapot. Suriname egyik legjellegzetesebb állata a teknős – a jelenlévők teknős alakú papírokra írhatták fel, mit tesznek ezentúl a környezet védelméért.

Első alkalommal kapcsolódtak be a kisújszállási reformátusok a katolikus és baptista közösségekkel együtt a világ körüli imaláncba. Megismerkedtek a témaadó országgal, az alapigével, sokat énekeltek, és suriname-i ételeket is kóstoltak.

Kreatív dekorációval készültek a csillaghegyi reformátusok.

A református Újkollégium dísztermében tartották alkalmukat a kecskeméti református, evangélikus, baptista, görög- és római katolikus felekezetek. A városban 1998 óta szervezik meg az alkalmakat.

Hernádnémetiben idén a kon­fir­mandusok is bekapcsolódtak az imanapba.

Reformátusok Lapja-összeállítás

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.