Új köntösben a Debreceni Református Kollégium „A” épülete

2011. augusztus 31., szerda

Befejeződtek az „A” épület építési munkálatai a Debreceni Református Kollégiumban. A felújítás célja a örténelmi értékek megőrzése és a térség turisztikai vonzerejének növelése. Az épület teljes renoválásáva 2012 márciusára végeznek.

11000 négyzetméteren folytak a felújítási munkák a Kálvin tér felőli épületszárnyban, mondta Bölcskei Gusztáv püspök, amikor a felújítás részleteiről számolt be a sajtónak augusztus 31-én. Ezentúl elmondta azt is, hogy „szeretnék, ha a Kollégium 475. évfordulójára, 2013-ra az egész Kollégium megszépülhetne, nemcsak a jelenlegi pályázatból finanszírozott „A épület”.

A Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke azt is elárulta, hogy a felújítás során megtalálták azt a márványtáblát, amely az egykori kollégiumi diák, Horthy Miklós kormányzónak állít emléket. A tábla a tervek szerint jövőre kerül vissza a Kollégium falára.

Építési munkálatok és turisztikai fejlesztés

Augusztus végére elkészült az új látogatóközpont és időszaki kiállítótér, ahol információs pontokat helyeznek el, illetve a kiállításokról és az egyházkerület látványosságairól tájékozódhatnak a látogatók. Kántus és Múzeumpedagógiai termet is kialakítottak, amelyben a több mint 270 éves Kollégiumi Kántus történetét ismerhetik meg az érdeklődők. Az iskolatörténeti kiállítás termeiben tervezett változtatások élményszerűbbé tehetik az „Ország iskolája” című jelenlegi kiállítást.

Az Oratórium idegenforgalmi jelentőségét elsősorban 1848 emléke határozza meg, ezért a szószékkel szemközti falon egyetlen nagyobb, újonnan kialakítandó vitrinben a rendi-függetlenségi harcok (Bocskai, Bethlen és a Rákócziak vezette hadjáratok) protestáns hátterét mutatják be. Ezeken túl kávézót, emléktárgyboltot és múzeumpedagógiai foglalkoztatót hoznak létre.

A látogatóbarát fejlesztés eredménye, hogy több közösségi teret alakítottak ki, illetve megújulnak és bővülnek a kiállítások. A növekvő idegenforgalomra számítva a Darabos utca felőli főbejáratot több évtized után újra megnyitják.

Megújultak a kiállítóterek és a hozzájuk tartozó gépészeti rendszerek, valamint a gyűjteményi raktárak.  A Nagykönyvtárban és a gyűjteményi raktárakban a fűtési rendszer újult meg, míg az Oratórium helyisége  klimatizáltan várja a látogatókat.

A belső munkálatokhoz kapcsolódóan a tetőt és a külső homlokzatot is felújították, a műemlék épületet akadálymentesítették, a Díszudvarban liftet helyeztek el.

A Kollégium felújítására és fejlesztésére a fenntartó Tiszántúli Református Egyházkerület a pályázaton összesen több mint 440 millió forintot nyert, ebből az összegből az építési munkálatok 370 millió forintba kerülnek. A tíz százalékos önerőt a fenntartó egyházkerület finanszírozza.

A Kollégium

A Kollégium több mint 470 éves fennállása óta minden történelmi helyzetben meghatározó szerepet töltött be az ország oktatási, kulturális és politikai életében. Helyszíne volt történelmünket befolyásoló, sorsdöntő eseményeknek többek között a 1849-es függetlenségi Nyilatkozatot is itt fogadta el az országgyűlés. A magyar református iskolakultúrában a kollégium - mai jelentésével ellentétben - nem egyszerűen diákotthont, hanem közös intézményben működő, egymásra épülő, háromszintes képzést (elemi iskola, középiskola, felsőbb iskola) jelent.

A Kollégium épületében jelenleg is több intézmény működik: a Református Gimnázium, a Hittudományi Egyetem, ezek internátusai, továbbá a nyilvánosan is látogatható Nagykönyvtár, Levéltár és a múzeumi kiállítások. A Kollégiumhoz szervezetileg hozzátartozik még a Református Óvoda, a Református Általános Iskola és a Dóczy Gimnázium is, ezzel biztosítva minden szinten a református értékeket képviselő oktatást.

Forrás: ttre.hu  Fotó,  Barcza János


Befejeződtek az „A” épület építési munkálatai a Debreceni Református Kollégiumban. A felújítás célja a örténelmi értékek megőrzése és a térség turisztikai vonzerejének növelése. Az épület teljes renoválásáva 2012 márciusára végeznek.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió