Új és tiszta alap az állam és az egyház együttműködéséhez

2011. július 12., kedd

A Magyarországi Református Egyház Elnöksége az egyházi törvény keddi elfogadása után várakozással tekint az új keretek alapján a következő időszakban az egyház életét és szolgálatát szabályozó további törvények és koncepciók egyeztetése elé.

 

„Reméljük, hogy a ma hajnalban elfogadott új egyházi törvény új és tiszta alapot teremt az állam és egyház együttműködése számára” – ismertette a Magyarországi Református Egyház álláspontját az új jogszabályról Bölcskei Gusztáv püspök, a Zsinat lelkészi elnöke. A törvény eredeti koncepcióját és annak szövegszerű változatát az előkészítés során az MRE Elnöksége megismerhette és véleményezhette. Az utolsó tárgyalási napon benyújtott fideszes módosító javaslat meglepetésként érte az egyházvezetést.

Az MRE álláspontja szerint elképzelhető, hogy az új koncepció szerint elfogadott törvény az egyház és az állam kapcsolattartása szempontjából megfelelő keretet ad.

„Bízunk abban, hogy a törvény elfogadásával az egyházunk által is régóta hangoztatott szempont, az ún. üzleti egyházak tevékenységének kiszorítása is egyértelműen megvalósul, és ily módon megszűnik az állami költségvetésből a különböző jogcímeken való felesleges pénzkiáramlás” – szögezte le Bölcskei Gusztáv.

Az MRE Elnöksége várakozással tekint – az új egyházi törvény által immáron kialakított keretek alapján – a következő hetekben, hónapokban az egyház életét és szolgálatát is érintő további törvények és koncepciók egyeztetése elé, ezek közül különösen is kiemelve a köz- és felsőoktatás, valamint a szociális tevékenység kérdését.

Református.hu

Kapcsolódó anyag:
Elfogadták az új egyházi törvényt

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.