Speciális lelkigondozói képzést indít az MRSZ

2012. május 04., péntek

Lelkipásztorok jelentkezését várja a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) tavaly létrehozott krízisintervenciós katasztrófa-lelkigondozói csoportja.

A Magyar Református Szeretetszolgálat Kuratóriuma 2011 őszén krízisintervenciós katasztrófa-lelkigondozói csoport megszervezését határozta el, hogy egy esetleges katasztrófahelyzetben az egyház a materiális segítségen (élelmiszer, ivóvíz, ruházat, ideiglenes lakhely) túl lelki támogatást is tudjon nyújtani a rászorulóknak.

Nyugati minta

A nyugati országokban már évtizedek óta működik az egyházon belül olyan szolgálat (Disaster Chaplaincy), mely a katasztrófát elszenvedők irányába folytatja küldetését. Szerepük nagyban felértékelődött az elmúlt évtizedben. A nyugati mintán túl a magyar református alapításhoz a megszaporodott krízishelyzetekben, különösen is a 2010-es árvízkor és az iszapkatasztrófa idején szerzett tapasztalatok is hozzájárultak. Az MRSZ együttműködik az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal, akik üdvözölték a csoport létrejöttét.

Extrém helyzetekben

Katasztrófa-lelkigondozást árvíz, tűzvész, földrengés után és más katasztrófahelyzetekben, elsősorban a kitelepítettek, a katasztrófát átéltek és a védekezésben résztvevők irányába a katasztrófa első negyvennyolc-hetvenkét órájában kell és lehet alkalmazni. Abban az esetben van szükség a speciális lelkigondozásra, amikor az érintett területen élők nagyobb csoportjának életében a katasztrófa hatására hosszan tartó krízis lép fel, ha az ott élők traumatizálódnak. A lelkigondozó csoport tagjai segítenek a katasztrófa sújtotta területen szolgáló lelkipásztornak, egyeztetnek az illetékes egyházközség, egyházmegye vagy egyházkerület vezetőségével.

A csoport tervei

Az MRSZ a csoport szervezésével és vezetésével Sajtos Szilárd százados, református tábori lelkészt bízta meg. A Szeretetszolgálat tervei között szerepel az önkéntes lelkipásztorok felkészítése, kiképzése, találkozók és egy olyan kurzus megszervezése, melyen a lelkipásztorok megismerkedhetnek a katasztrófákkal, az ott szerzett tapasztalatokkal, az extrém helyzetekhez való alkalmazkodással, az elsősegélynyújtás speciális fogásaival, a krízisintervencióval, a dinamikus lelkigondozással, az MRSZ krízisintervenciós katasztrófa-lelkigondozói csoportjában és a csapatmunkában rejlő lehetőségekkel.

Jelentkezőket várnak

Olyan önkéntes lelkipásztorok jelentkezését várják, aki hajlandóak egy esetleges katasztrófahelyzetben (természeti vagy humanitárius katasztrófa, tömegbaleset), akár extrém környezetben is vállalni a lelkigondozói szolgálatot. Fontos a személyes elhívatottság, a lelkigondozói attitűd és a szakmai felkészültség.

A jelentkezés feltétele:
Adatok (önéletrajz, végzettség(ek)et igazoló irat fénymásolata, jelenlegi szolgálatának rövid bemutatása, elérhetőség)
Motivációs levél, röviden: miért akar részt venni a katasztrófa-lelkigondozásban?

Cím:
Sajtos Szilárd
MRSZ Krízisintervenciós Katasztrófa-Lelkigondozói Csoport
4026 Debrecen Hatvan utca 1/a
e-mail: lovass.sajtos@jobbadni.hu
telefon: +36 30/944 4915

 

További információkat az MRSZ honlapján talál a csoportról.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió