Sarkozy: a protestantizmus a francia identitás része
2010. május 28., péntekA francia elnök, Nicholas Sarkozy szerint a francia protestantizmus a nemzeti identitás fontos alkotóeleme – nyilatkozta az elnök a La Croix napilap pénteki számában.
Az interjúban hangsúlyozta még: Franciaország történelmének és kultúrájának szerves része a protestantizmus. Franciaország első embere abból az alkalomból adta az interjút a Kereszt című lapnak, hogy újra megnyitják a Paul Riceur protestáns filozófusról (1913-2005) elnevezett intézményt, a párizsi Protestáns Teológiai Intézetet. „Miközben a jelenlegi világválság felszínre hozta, hogy gazdaság és társadalom nem lehet meg tartósan etika nélkül, végzetes lenne, ha a nagy vallások ebben a helyzetben hallgatnának” – érvel Sarkozy elnök. A kétezer éves keresztyén gondolkodás öröksége, s maga a keresztyén civilizáció mindenkié, hívőké és nem hívőké egyaránt. – A párizsi protestáns teológiai fakultás Montpellier mellett a második legfontosabb protestáns szellemi központ Franciaországban. 1877-ben alapították, s a francia református lelkészképzés egyik központja. Ezen a hétvégén nyitják meg háromévi felújítás után mind a fakultást, mind a protestáns kutatóintézetet. Ez alkalomból díszdoktorokat is avatnak a párizsi protestánsok, közöttük a bécsi rendszeres teológiai professzort, Ulrich H. J. Körtnert, továbbá Mary Mikhael libanoni, Stanley Cavell és James Cone USA-beli, Yasuhiko Sugimura japán, Jean Zumstein svájci, és André Encreve párizsi professzorokat. (iptheologie.fr – epd.de – 2010-05-28 – dr. békefy-röhrig klaudia – www.reformatus.hu)
Olvasta már?
-
Ideje a megújulásnak
Vizuális, technikai és tartalmi szempontból is megújul egyházunk hivatalos honlapja. Az új Reformatus.hu-n már hosszú ideje dolgoztunk, annak elindításával is szeretnénk megkönnyíteni a járvány miatt az online térbe szorult egyházi életet: gyülekezeti tagjaink, közösségeink, intézményeink lelki épülését, tájékozódását, szolgálatát.
-
Istentiszteleti ajánlások a krízishelyzetben
A kommunikációs eszközökkel közvetített istentiszteletekhez, a húsvéti úrvacsorás alkalmakhoz és a temetésekhez ajánl istentiszteleti rendeket egyházunk Elnökségi Tanácsa.
-
Betörtek a debreceni Nagytemplomba
Egy harminc éves férfi imádkozni ment a bezárt Debreceni Református Nagytemplomba, majd rongálni kezdett március 30-án, a késő délutáni órákban.
-
Kezdődik a beíratási időszak óvodáinkban
A koronavírus-járvány miatt elektronikus úton elküldött szándéknyilatkozattal is beírathatjuk gyermekeinket a református óvodákba. A jelentkezési időszak április másodikán kezdődik.
-
Térjünk végre észhez!
Felborult az egyház megszokott életritmusa is a koronavírus járvány miatt. Fekete Károly tiszántúli püspök úgy véli, hogy a „maradj otthon!" jelszó tiszteletben tartása mindannyiunk érdeke, ezért bármennyire fájó, de szüneteltetik a személyes találkozásokat igénylő csoportos alkalmakat, istentiszteleteket.