REND-re készülve

2016. június 08., szerda

Az idei Református Egyházi Napok Dunántúl (REND) központi témája a reménység, melynek alapjául Isten ószövetségi igéje szolgál: „Tóvá lesz a délibáb, és víz fakad a szomjú földön” (Ézsaiás 35,7).

2004-ben Győr adott otthont az első REND-nek, melyet azóta is minden második évben megrendezi a Dunántúli Református Egyházkerület. Hetedik alkalommal kerül sor a programsorozatra, melyet ezúttal a Veszprémi Református Egyházmegyével közösen szerveznek Balatonfüreden, június 24. és 26. között.

A találkozó már túlnőtte az egyházkerület határait, a szervezők örömmel várnak mindenkit szerte a Kárpát-medencéből, különös tekintettel azokra a felvidéki, horvátországi és burgenlandi területekre, melyek régen a dunántúli egyházkerülethez tartoztak.

Az eddig visszajelzések és regisztráció alapján több, mint tízezren szeretnének ellátogatni június utolsó hétvégéjén Balatonfüredre, ahol különböző programokon vehetnek majd részt. Az istentiszteletek és áhítatok mellett idén is lesznek zenei programok, előadások, találkozók, kiállítások és filmklub. A szervezők a legkisebbekről sem feledkeztek el, számukra, többek között, kézműves foglalkozásokkal készülnek.

A reménység különböző formáiról a négy szombati főelőadáson hallhatnak a résztvevők „keresztény reménység”, „reménység a pusztaságban”, „reménység és én”, illetve „reménység és szolgálat” címmel. Az előadásokat Vladár Gábor, Bellai Zoltán, Németh Tamás és Steinbach József tartja majd.

„Az alkalom nem kizárólag református, minden érdeklődő felé nyitottak vagyunk" – fogalmazta meg Steinbach József az Öböl televíziónak adott interjújában. A dunántúli püspök azt is hangsúlyozta, hogy a rendezvény alapigéje mindenkinek azt üzeni, a reménységre nagy szükség van, de okunk is van rá: „Szeretnénk megmutatni, hogy a kereszténység itt van, él és tele van reménységgel.”

A REND honlapja már elindult, bővebb információ ott olvasható a programokról, szálláshelyekről és étkezésről.

reformatus.hu-összeállítás

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió