Reformédia – Konferencia egy új kezdetről

2010. április 22., csütörtök

altMédia- konferencia lesz Balatonszárszón május 7-én és 8-án. A konferencia célja, hogy az egyházunkon belül és kívül működő református médiaműhelyek az egyházvezetéssel együttműködve megalkossák az MRE rövid és középtávú média stratégiáját és cselekvési programját.

A rendszerváltás óta eltelt több mint 20 évben egyházunk csak részben teremtette meg azokat az országos (Kárpát-medencei) média felületeket, amelyeken keresztül tanítása, szolgálata utat találhatna, az istentelenedő és egyre jobban atomizálódó egyházon kívüli tömegekhez.
Sokat beszélünk a misszióról, de a számos országban már hatásosnak bizonyult médián keresztüli evangelizációs tevékenységet még nem tudtunk elindítani. A jelenlegi struktúránkban elsősorban az egyházias embereket érjük el egyházunk által készített műsorokkal.

A konferencia a Balatonszárszói SDG Konferenciaközpontban lesz május 7-én és 8-án. A konferencia plenáris üléssel kezdődik, majd szekció ülésekkel folytatódik.
A konferencia sikerének – az Úr áldásán kívül – egyik legfontosabb feltétele, hogy az egyházi döntéshozók, egyházunkon belül a médiával foglalkozó szakemberek és a református média létrehozása iránt elkötelezett külsős szakemberek, minél nagyobb számban legyenek jelen.

A konferencia szervezői kérik a meghívott vendégeket, hogy részvételi szándékukat minél hamarabb jelezzék!

Program és Információ

 

 

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió