Református templomot foglaltak el Iránban

2019. június 05., szerda

Fegyverrel elfoglaltak egy református keresztyén templomot Iránban, a keresztet is leszakították az épületről. Az üldözést szenvedő Iráni Református Diaszpóra Egyház Zsinatának (SECID) lelkészei torokszorító levélben kérnek segítséget.

Május 9. sötét nap az iráni keresztyénség történetében. Azon a csütörtökön egy körülbelül 50 fős kormányzati csoport megtámadta a tebrizi asszír presbiteriánus gyülekezet ingatlanát. A híradások szerint lecserélték a zárakat valamennyi ajtón, kamerákat szereltek fel és arról tájékoztatták a gondnokot, hogy a keresztyéneknek el kell hagyniuk az épületet. Felmásztak a tetőre is, ahol eltávolították, majd összetörték a templom keresztjét.

„A kereszt számunkra hitünk szent jelképe. Azt látni, hogy lerombolják azt, sok idős egyháztagunk számára a reménység elvesztését jelentette” – számolnak be az őket ért legutóbbi attrocitásokról az Iráni Református Diaszpóra Egyház Zsinatának lelkészei. Azt mondják, az Irán területén már kétezer éve jelen lévő békés keresztyén közösséget sújtó fenyegetés súlyosabbá vált, mint valaha. 

Az iráni presbiteriánus egyházat sújtó folyamatos elnyomás és diszkrimináció nem új jelenség, az 1979-es forradalom óta iszlám köztársaságként működő ország évek óta előkelő helyen szerepel a keresztyéneket üldöző országok listáján. Az OpenDoors idei jelentése szerint Iránban üldözik az áttérőket, a keresztyének nem oszthatják meg hitüket a muszlimokkal, nem tarthatnak istentiszteleteket perzsa nyelven, folyamatosak a letartóztatások. Akit letartóztatnak, ha ki is szabadul, nem térhet vissza a gyülekezetbe, mert azzal az egész közösséget veszélyeztetné.

Sokuknak azonban barátaik elvesztése sem túl nagy ár azért, hogy személyes és élő kapcsolatban legyenek a Megváltóval. „Jól ismerjük az üldöztetést és a kihívásokat. A négy évtizede tartó igazságtalanságot csak azért tudtuk elviselni, mert voltak istentiszteleti helyeink, ahol összegyűlhettünk, megoszthattuk egymással fájdalmunkat, és közösen tapasztalhattuk meg Isten gyógyító jelenlétét. Most ezeket az istentiszteleti helyeinket, az egymással való találkozás és kölcsönös bátorítás helyszíneit veszik el tőlünk” – hangsúlyozzák azok a református lelkészek, akik megindító levélben kérnek segítséget.

„Minden korábbinál elhagyatottabbnak érezzük magunkat" – írják az Iráni Református Diaszpóra Egyház Zsinata alapító bizottságának tagjai, akik attól félnek, hogy támadóik teljes megsemmisítésükre törnek, és a következő célpontjuk a Szent Péter presbiteriánus gyülekezet, valamint a teheráni zsinati központ lesz. „Alázattal, mély fájdalommal és könnyek között fordulunk hozzátok. Bárcsak mélyen megérintené szíveteket kérésünk és imádságra és cselekvésre indítana Titeket!" – szólítják meg nemzetközi partnereiket, így minket is.

A Magyarországi Református Egyház vezetői együttérzésüket fejezték ki az iráni református közösséggel és támogatásukról biztosították képviselőiket. Nemzetközi kapcsolatainkon keresztül és a Református Egyházak Világközösségében már keressük a módját, hogyan segíthetjük üldözött testvéreinket, és másokat is erre buzdítunk – tájékoztatott Ódor Balázs külügyi irodavezető.

Frissítés (2019. június 7.):

A keresztyének üldözése kapcsán a Református Egyházak Világközössége is felemelte a hangját és egyeztetett az Egyházak Világtanácsával is. Chris Ferguson főtitkár levélben szólította fel Irán németországi nagykövetségét az iráni keresztyének biztonságának garantálására, az eset sürgős kivizsgálására és az egyházi tulajdonok visszaszolgáltatására. „Mély fájdalommal hívjuk fel figyelmét a keresztyén testvéreinket ért támadásokra Iránban. A keresztyénség hosszú és dicsőséges múltra tekint vissza Iránban, és mindig békés kapcsolatban élt mindenkivel. Napjainkban mégis azzal kell szembenéznünk, hogy a keresztyénüldözés kritikusan felerősödött az országban" – áll a főtitkár levelében.

reformatus.hu

Forrás: Külügyi Iroda, fotó: SECID, OpenDoors

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.