Református szolidaritás Kárpátaljával

2015. január 19., hétfő

A Református Egyházak Világközösségének (REV) európai vezetőtestülete szervezésében nemzetközi látogatócsoport járt Kárpátalján január 9 és 11. között.

A REV és az európai református egyházak képviselőiből álló hétfős csoport Jan-Gerd Heetderks, a szervezet európai elnöke vezetésével azért érkezett Beregszászra, hogy a kárpátaljai református közösséget szolidaritásáról és támogatásáról biztosítsa, valamint helyben tájékozódjon a háború és gazdasági válság sújtotta ország helyzetéről. A delegáció tagjai találkoztak és mélyreható eszmecserét folytattak mások mellett Zán Fábián Sándor püspökkel és Nagy Béla főgondokkal, akik ismertették a KRE missziói és diakóniai szolgálatát és részletes tájékoztatást adtak a gyülekezeteket és az egyházat érintő nehézségekről. A program átfogó képet adott a KRE szolgálatáról, beleértve a gyülekezeti életet, a rászorulók között végett szociális munkát, az önkéntes szolgálatokat, a missziói törekvéseket, az iskolaügyet és a nyilvános felelősségvállalást.

A nemzetközi csoport tagjai találkoztak a Beregszászi Járás politikai vezetésével és a járási kórház igazgatójával is, minthogy a KRE hosszú évek óta szorosan együttműködik az állami fenntartású intézmény fejlesztésében. A diakóniai osztály által koordinált átfogó szolgálat kapcsán betekintést nyerhettek a résztvevők a szociális konyha, a krízisközpont, az idősek otthona működtetésébe és a segélyszállítmányok szervezésébe. A delegáció a püspöki hivatal udvarában megkoszorúzta a deportált és bebörtönzött lelkészek 2008-ban felállított emlékművét, ezzel tisztelegve a mártírok emléke előtt. A kárpátaljai reformátusság múltjával és a gyülekezetek jelenével a kerületi levéltárban és múzeumban tett látogatás során mélyülhettek el a résztvevők, akik a Nagyberegi Református Líceumban az egyház anyanyelvi oktatásért vállalt felelősségét és az iskolafenntartás nehézségeit is átérezhették.

A Dercenben tett látogatás során Zsukovszky Miklós esperessel folytatott beszélgetés során a gyülekezeti élet gazdagsága mellett az elsősorban a fiatalok kivándorlása okozta fenyegetéssel is szembesültek a delegáltak, akikre nagy benyomást tett a gyülekezeti tagok aktív szerepvállalása a helyi közösség szolgálatában, beleértve az ingyen konyhát és az önkéntes tűzoltóságot is. A külföldi vendégek a kárpátaljai egyház gazdagságát emlegették akkor is, amikor a beregszászi gyülekezetben istentiszteleten vettek részt és tanúi lehettek annak, hogyan telnek meg a padsorok hívekkel.

A szolidaritás része a látottak és hallottak megosztása nemzetközi körben. Az MRE korábban is külön figyelmet szentelt arra, hogy a kárpátaljai reformátusok életéről és nehézségeiről angolul minél szélesebb körben jelentessen meg híradásokat. A szolidaritásra buzdító felhívást korábban a REV is megosztotta. Ezt erősítheti fel a mostani látogatás különös tekintettel arra, hogy a delegáltak között volt a REV kommunikációs igazgatója, Phil Tanis, aki egyben a világszervezet hannoveri központját képviselte és első beszámolóját világszerte több százan olvashatták.  A szervezet európai elnöke pedig a február 19-21 között Belfastban sorra kerülő területi bizottsági ülésen tesz jelentést a látogatásról, ahol rendkívüli pénzügyi támogatásról is dönthetnek a kontinens református egyházvezetői, ezzel is nyomatékosítva elkötelezettségüket és együttérzésüket a KRE mellett.

A látogatócsoport tagjai voltak a Jan-Gerd Heetderks, a REV Európa elnöke, a Holland Protestáns Egyház (PKN) lelkésze, Phil Tanis – REV központi irodának kommunikációs igazgatója, az Amerikai Református Egyház tagja, Susan Brown, a Skót Egyház Világmissziós Tanácsa Európai Bizottságának elnöke, Miroslav Pfann – Cseh Testvérek Egyház lelkésze, az ukrajnai cseh gyülekezetek felügyelője és Kim Seon Koo, a Koreai Köztársaság Presbiteriánus Egyháza (PROK) lelkésze, az MRE missziói munkatársa. Az MRE képviseletében Ódor Balázs külügyi irodavezető és Erdélyi Diána külügyi referens szervezték a látogatást.

A REV európai vezetőtestülete két éve határozott úgy, hogy rendszeres tanácskozásait szolidaritási látogatással köti egybe. Mind a vezetőtestületi ülés, mind pedig az évente rendezett egyházvezetői találkozó helyszínének kiválasztásánál érvényesül a szolidaritási szempont. A REV európai tagegyházainak nagy része ugyanis kisebbségi helyzetben élő közösség. Vilnius, Athén, Kolozsvár, Varsó és Barcelona után így került sor a beregszászi látogatásra. Míg azonban a korábbi helyszíneken a REV testületi üléseihez kapcsolódott a helyi egyház képviselőivel való találkozó és eszmecsere, a barcelonai vezetőtestületi ülésén határozott úgy, hogy Kárpátaljára külön utat szervez.

A látogatásról a KRE kommunikációs szolgálata és a Pulzus Rádió bővebb beszámolót közölt Taracközi Ferenc kommunikációs igazgató munkatársai jóvoltából.

 

Külügyi iroda

Kép: Phil Tanis

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.