Református személyiségeket is kitüntettek március 15. alkalmából

2011. március 14., hétfő

Több nyugalmazott református püspök és lelkipásztor, református iskola tanára és intézmény munkatársa vehetett át állami kitüntetést az elmúlt napokban nemzeti ünnepünk alkalmából.

Magyarország köztársasági elnöke – a miniszterelnök előterjesztésére - Magyar Köztársasági Érdemrend középkereszt polgári tagozata kitüntetést adományozta lelkipásztori és egyházvezetői tevékenysége, életútja elismeréseként Márkus Mihálynak, a Dunántúli Református Egyházkerület nyugalmazott püspökének. Ugyancsak a Magyar Köztársasági Érdemrend középkereszt polgári tagozata kitüntetést vehette át Bod Péter Ákos, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának oktatója, a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Kar tanszékvezető egyetemi tanára. Széchenyi-díjban részesült Kun Miklós, a Károli Gáspár Református Egyetem Kremlinológiai Intézetének intézetvezető egyetemi tanára több évtizedes, nemzetközileg is számon tartott tudományos, kutatói, oktatói munkássága elismeréseként.

Gulácsy Lajos nyugalmazott kárpátaljai református püspök Ungváron vehette át a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét.

Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetésben részesült Barátossy Jenő mérnök, a Pécsi Tudományegyetem Polláck Mihály Főiskolai Kar címzetes főiskolai tanára, a Pozsonyi Úti Református Egyházközség főgondnoka, több évtizedes alkotó, oktató-nevelő és társadalomépítő munkája, példaértékű életútja elismeréseként, valamint Szűcs Zoltán nyugalmazott református püspök, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara és a Selye János Egyetem vendégprofesszora, a tengerentúli magyarságot szolgáló, annak érdekében végzett lelkészi, oktatói munkássága, életútja elismeréseként.

A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét vehette át továbbá Kolozsváron Tőkés István nyugalmazott teológiaprofesszor, az Erdélyi Református Egyházkerület volt püspök-helyettese, Emődi Tamás, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület tanácsosa pedig Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést kapott Ablonczy László újságíró, kritikus, a Reformátusok Lapja volt munkatársa, a magyar színházi kultúra gazdagításáért, irodalmi igénnyel megírt színészportréiért, a határoktól független magyar kultúra érdekében végzett sokoldalú munkásságáért, Korsós István nyugalmazott református lelkész, több évtizedes lelkipásztori munkája, karitatív tevékenysége, példaértékű életútja elismeréseként, Szilágyi István Levente, a Jókai Mór Református Általános és Alapfokú Művészeti Iskola Igazgató Tanácsa elnöke, kiemelkedő és áldozatos közéleti tevékenysége elismeréseként, valamint Tóth Albert református lelkész, a Kárpát-medence magyar reformátusságának nemzeti és lelki egysége megteremtése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként.

A Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet Szabó Imre sárbogárdi és Varga László marosvásárhelyi nyugalmazott református lelkész vehette át.

A Nemzeti Erőforrás Miniszter kiemelkedő zenei- és előadó-művészeti tevékenység elismeréseként Liszt Ferenc-díjat adományozott Kobzos Kiss Tamás előadóművésznek.

Kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként Pro Sanitate-díj elismerésben részesült Paraicz Éva, a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza Rehabilitációs Osztályának osztályvezető főorvosa. Eredményes, példamutató tevékenysége elismeréseként Nemzeti Erőforrás Miniszteri Dicséretben részesült Pataki Ferencné, a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztálya osztályvezető főnővére.

A Nemzeti Erőforrás Miniszter kimagasló színvonalú munkája elismeréseként a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetést adta át Karikó-Tóth Tibornak, a szentesi Kiss Bálint Református Általános Iskola igazgatójának, a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetést pedig Kun Péternek, a Szentendrei Református Gimnázium tanárának.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.