"Csillaghegyi Esték" – Budapest ostromára emlékeznek

2010. február 09., kedd

alt„A magyar főváros elfoglalására készülő szovjet csapatok 1944 karácsonyán körülzárták Budapestet. Az ostromgyűrűben rekedt egy fiatal diákokból álló különleges alakulat, az Egyetemi rohamzászlóalj is, amelyet elsősorban a Budapesti Műszaki Egyetem diákjaiból, illetve a Budapesten tanuló jog- és orvostanhallgatókból toboroztak."

"Az Egyetemi rohamzászlóalj katonái – a 8. SS Florian Geyer lovashadosztály egyik ezredének állásai közé ékelődve –  a Rózsadombon húzódó frontvonal mentén próbálták meg feltartóztatni a Vörös Hadsereget. A hetekig elhúzódó súlyos harcok, illetve a II. világháború egyik legreménytelenebb vállalkozása, az 1945. február 11-i kitörés során több mint száz egyetemista halt hősi halált."

A Csillaghegyi Református Egyházközség gyülekezeti termében február 17-én, szerdán este hat órától a rohamzászlóalj két egykori katonája: Szántay Lajos építész, és Orosz Ferenc nyugdíjas református lelkész emlékezik a 65 évvel ezelőtti napokra és élményekre a „Csillaghegyi Esték” keretében. Előtte Fülöp Áron történelemtanár tart rövid bevezetőt a Budapest ostromának körülményeiről.  Minden érdeklődőt várnak! Az előadás ingyenes.

Cím: Budapest III. ker. Vörösmarty utca 2. Információ: www.csillaghegy.parokia.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.