Örömhír-adások

2019. december 26., csütörtök

Evangélium és evangéliumok. A különbség az Újszövetségben több, mint egyes és többes szám. Magyar nyelven talán leginkább így fejezhetnénk ki: örömhír és híradások. Máté, Márk, Lukács és János műve: örömhír-adás. Annak az örömhírnek a legkorábbi írott dokumentumai közé tartoznak, amely azóta is életben, mozgásban és növekedésben tartja a keresztyén egyházat.

Az örömhír egységesen jelenik meg az apostoli iratokban. A szívét kettős hitvallás alkotja: Jézus Krisztus meghalt, és a harmadik napon feltámadt. A keresztyén hitnek ez a lényegi összefoglalása már azokban az apostoli levelekben is olvasható, amelyekről a mai bibliakutatók azt feltételezik, hogy az Újszövetség könyvei közül legkorábban születtek meg. A négy 1. századi evangélium belső struktúráját is ez a két esemény adja. A keresztre feszítésre tett első utalásoktól elkezdve az azt közvetlenül megelőző hét feszültségein át, a Jézus elfogatásához vezető eseményeken és a perén keresztül egészen a kivégzéséig és végül feltámadásáig – mindez a beszámolók bő harmadát-felét adja.

De milyen jelentősége van ezekben a leírásokban Jézus születésének? Mit tudunk meg arról, ahogy ez az eseménysor végbement?

Ha ezekkel a kérdésekkel közelítve összevetjük egymással az Újszövetség négy örömhír-adását, először leginkább meglepetést érezhetünk. Két evangélium, Márké és Jánosé első ránézésre semmit sem mond arról, honnan származott Jézus. A másik kettő, Máté és Lukács pedig mintha két különböző születés történetét mondaná el. Ahhoz képest, hogy mennyire hasonlóan írják meg az evangélisták a kereszthalál közvetlen előzményeit és aztán a Golgota rettenetét, meglepő, hogy ennyire eltérnek egymástól, amikor a betlehemi történésekről tájékozódunk.

A feszültség legfontosabb oka valószínűleg arra vezethető vissza, amit az evangélium és az evangéliumok különbségéről megértettünk. Az örömhír mindent meghatározó eseményeit, Jézus halálát és feltámadását az egyház az első pillanattól fogva középpontba állította, azt az istentiszteleteken rendszeresen elmondták, a hitoktatás részévé vált, himnuszokban és hitvallási formulákban rögzült. Így annak bemutatása nagyon korán, jóval az evangéliumok megírása előtt egységesült. Amikor viszont felmerült annak igénye, hogy ezeket a központi történéseket az evangéliumokban szélesebb összefüggéseikben mutassák be, olyan hagyományokat is feldolgoztak a szerzők, amelyeket szűkebb körökben adtak tovább. Ezek más-más emlékeket őriztek, és így ha két evangélista másutt tájékozódott, valamelyest eltérő eseménysort írtak le.

Ha azonban figyelmesen olvassuk az örömhír-adásokat, a különböző előadás mellett mást is észrevehetünk a leírásokban. Vannak bőven mozzanatok, amelyek több evangéliumban is föltűnnek. Ezek arról tanúskodnak, hogy a történet gerincét, itt is, ott is, ahol annak tanúi még éltek, hasonlóképpen ismerték. Nem a kegyes képzelet kései szüleményei. Egyebek mellett a Jézust felnevelő pár, József és Mária nevét, azt, hogy ők a gyermekvárás első hónapjaiban még nem éltek házaséletet, a Szentlélek szerepét a fogantatásban, a Dávid családjába tartozást, a kettős, betlehemi és názáreti kötődést biztosan nem az evangélisták találták ki egymástól függetlenül. A kifejezésmód, például a Lukács-féle leírásban a héber-arám nyelvi formák gyakori megjelenése, azt is valószínűvé teszi, hogy ezeket a történeteket az első keresztyén nemzedék körében adhatták tovább, ahol Jézus több családtagja évtizedeken keresztül meghatározó szerepet töltött be.

Azt is megfigyelhetjük viszont, hogy ha Jézus születésének részletei nem is képezték elhagyhatatlan elemét az örömhírnek, az evangéliumnak, magukban a híradásokban, az egyes evangéliumokban már fontos szerepük van. Az evangélisták beszámolóinak minden pontján láthatunk finom eltéréseket. Ezek vizsgálata azt mutatja, hogy az evangéliumnak voltak olyan belső összefüggései, amelyeket hol egyikük, hol másikuk különösen is nyomatékossá akart tenni. Ezeket a hangsúlybeli, megfogalmazásbeli különbségeket már abban is láthatjuk, amit és ahogy Jézus e világra jöveteléről elbeszélnek.

Márk híradásában végig meghatározó elem az, hogy milyen meglepetést és értetlenséget szült Jézus tevékenysége, szinte éreztetni akarja a döbbenetet, amit a tettei és a tanításai a környezetében keltettek. Ezért itt nem esik szó azokról az előzményekről, amelyek felkészíthetnék az olvasót a rendkívülire – mi magunk is a jelenlévőkkel együtt csodálkozzunk rá, hogy kit küldött Isten hozzánk!

János más oldalról közelít. Nála az a mélyről fakadó, lényegi ellentét hangsúlyos, ami élesen szembeállította Jézussal az Őt elvetőket. Ezért emeli ki Jézus mennyei eredetét, azt, hogy Benne valami addig idegen, a Teremtő erejét és tekintélyét hordozó Ige jelent meg a bűntől terhelt, Istent elutasító világban.

A másik két evangélista több, számára meghatározó összefüggést húz alá, amikor Jézus származásáról szól. Máté például sokoldalúan érzékelteti, hogy az evangéliumban az üdvösségnek az a története folytatódik, ami az Ószövetségben kezdődött meg. A sűrűn megjelenő prófétai idézetek mellett ezért jegyez le olyan eseményeket, amelyekben Ábrahám, Mózes, Jákób, József, Dávid életének történései visszhangzanak. Ugyanakkor az evangélium központi eseménye, a jeruzsálemi passió árnyéka is felsejlik, amikor a fővárosi templomi elit a félpogány uralkodóval közösségben háborodik fel az ősi ígéretek beteljesedésének hírére. A Jézusban kapható, származási határokat felülíró szabadítás egyetemessége is meglátható a napkeleti látogatók hódolatában.

Lukács számára nagyon hangsúlyos az, hogy Jézus eljövetelében Isten maga irányítja az eseményeket, Ő viszi véghez mindazt, amit előre kijelentett. Miközben beteljesednek az angyaloktól hallott ígéretek, az elbeszélés hátterében ott érezzük a jól ismert párhuzamot, Ábrahám életének időskori csodáját, Izsák születését. Mindez örömöt és magasztalást csal elő a résztvevők szívéből és szájából, ahogy oly sokszor még az evangéliumban, és folytatásában, a Cselekedetek könyvében. Pedig egyszerű embereket állít elénk a szerző, a korszakban lenézetteket, idős, gyermektelen papot a feleségével, fiatal leányt, pásztorokat, özvegyasszonyt. De Isten dicsősége éppen azáltal ragyog fel, hogy őket emeli fel, és általuk valósítja meg az ígéreteket.

Az evangélium, az alapvető üzenet az evangélisták szájából egységesen hangzik. Sajátos hangsúlyaikat, még ha nem is ugyanolyan nyomatékkal, a többi apostoli iratban is felismerhetjük. Amikor azonban Isten ezt az örömhírt egyes emberekre bízza, a híradást hallgatva felfigyelhetünk a hírnökök egyéni hangszínére is. Így lesz a négy evangélium az egyetlen evangélium megismerésének még gazdagabb, csodálatos eszközévé.

Pataki András Dávid

A szerző a Budapest-Fasori Református Egyházközség lelkipásztora. Az írás rövidített változata megjelent a Reformátusok Lapja ünnepi duplaszámában.

Istent keresem

1Móz 25

„Ezért Izsák Ézsaut szerette, …Rebeka viszont Jákóbot szerette” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink