„Az intézmény és az itt folyó munka rendkívül korszerű.” – mondta beszédében Horváth Péter. A Országos Fogyatékosügyi Tanács titkára felhívta a figyelmet arra is, hogy az érzelmi hatás és a szemlélet miatt érdemes ellátogatni az Immánuel Otthonba. „Amióta a pályázatok világában élünk, azóta mindenkinek az az álma, hogy olyan pályázatot írjanak ki, ami pont rá van szabva.” – mondta Bölcskei Gusztáv az otthon átadásán. A püspök hozzátette: „A kiírók nyilván nem tudták, hogy éppen erre van szüksége az Immánuel Otthonnak és hogy ebben az egy szóban, hogy akadálymentesítés, összefoglalható az intézmény egész tevékenysége és szolgálata. A foglalkoztató műhely átadásával egy újabb akadály hárult el.” – fogalmazott a püspök. "A hétfői napi igében azt olvassuk: Menjetek be a szoros kapun. Ami az otthonban történik, az a szoros kapun való bemenetel." – hangsúlyozta Bölcskei Gusztáv, majd hozzátette: „Az itt dolgozók nem a saját kényelmüket nézik, hanem az itt élő gyermekekkel élnek, és együtt mennek be a szoros kapun.” Fejlesztő és felkészítő foglalkoztatás folyik majd a műhelyben. Mindenképpen a mi dolgunk, hogy azokat a fiatalokat, akik képesek rá, felkészítsük a munkaerőpiaci létformára" – mondta Győri Zsófia, az intézmény igazgatója.
Az agyagozó és gyertyaöntő műhely segítségével az otthon 75 fogyatékkal élő fiatalja tud készség- és kreativitás fejlesztő, hasznos időtöltést jelentő kézműves foglalkozásokon részt venni.