„Örüljetek az Úrban mindenkor” - egyházkerülti főgondnokok találkoztak Kárpátalján

2010. június 18., péntek

 

altAz elmúlt hétvégén Kárpátaljára érkeztek az újraegyesült Magyar Református Egyház egyházkerületi főgondnokai, hogy a helyszínen ismerkedjenek az ottani helyzettel, gondokkal és eredményekkel.

Ez idő alatt Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyház (KRE) főgondnokának kíséretében felkeresték többek között a református oktatási intézményeket, a dobronyi gyermekotthont, a beregszászi öregek otthonát. Péntek délután a KRE Diakóniai Koordinációs Központjában találkoztak a kárpátaljai egyházmegyék főgondnokaival is. Itt a vendégek – Huszár Pál, a Dunántúli Egyházkerület főgondnoka, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnöke, Imre Sándor tiszántúli, Kovács Zoltán királyhágómelléki főgondnok, illetve Hallgató Imre, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház főgondnoka –, valamint a kárpátaljai egyházmegyék főgondnokai – Molnár Sándor (Bereg megye), Bátori József (Ung megye), Petrusinec Vladimir (Máramaros-Ugocsa megye) – beszámoltak az egyházkerületükben, illetve megyéikben folyó munkáról, megbeszélték a legégetőbb problémákat, és természetesen tapasztalatcserére is sor került. Sipos Géza beregszászi főgondnok a gyülekezet bázisán működő Sámuel Alapítvány által működtetett családtípusú gyermekotthonokban folyó munkáról szólt.

Id. Halász Dezső, a KRE világi főjegyzője az egyház által működtetett líceumok nehéz helyzetéről, illetve azok működtetésének fontosságáról beszélt. Valamennyien a lelkészek és presbiterek együttmunkálkodásának fontosságát is hangsúlyozták.

A vendégeket vasárnap Taracközi Ferenc, a beregszászi református gyülekezet vezető lelkésze köszöntötte a templomban, ahol ezúttal Dancs Róbert lelkipásztor hirdette Istennek igéjét.

forrás: reformatus.com.ua

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.