Nyugat közömbös a közel-keleti keresztyénellenesség láttán

2010. március 25., csütörtök

altA szentföldi és a közel-keleti keresztényeknek súlyos diszkriminációt kell elszenvedniük, amelyre a Nyugat közömbösséggel tekint – emelte ki a Vatikáni Rádiónak adott interjújában Leonardo Sandri bíboros, a Keleti Egyházak Kongregációjának prefektusa.

Nem élhetünk közömbösen keresztény testvéreink drámáját látva. El kell hagyniuk otthonaikat, hogy jobb életkörülményeket, békét és nyugalmat találjanak maguknak és gyermekeiknek. Joguk van továbbra is hazájukban élni, ahol születtek. Minden erőnkkel támaszt kell nyújtanunk nekik. Nagypénteken gyűjtést tartunk számukra és hálát adunk minden évben a befolyó összegekért. Ezzel hozzájárulunk a helyi katolikus közösségek életéhez, támogatjuk a kórházak, iskolák, egyetemek működését. Sandri bíboros szerint a 2010 októberében sorra kerülő, Közel-Kelettel foglalkozó püspöki szinódus alkalmat ad majd arra, hogy az egyház figyelmét erre a régióra irányítsa. A tanácskozás középpontjába a pápa a „Szeretetközösség és tanúságtétel” témát helyezte. Ha keresztény életünket a Krisztussal való szeretetközösségben éljük meg és hitelesen tanúságot teszünk róla minden nap, akkor átalakítjuk a világot, még ha kis nyáj vagyunk is. Isten ereje ezen keresztül működik és ez az elsődleges feladata egyházaiknak. Ezáltal a szinódus valóban a keresztény élet növekedésének hordozója lesz ezen a területen. (RV.de – hu – 2010-03-26 – dr. békefy – www.reformatus.hu)

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió