Nemzeti szuverenitásunk alapkérdései
2016. április 15., péntekAz Igazságügyi Minisztérium, a Debrecen Megyei Jogú Városa Önkormányzata és a Magyarországi Református Egyház április 14-én konferenciát szervezett a Debreceni Református Kollégium Oratóriumában az Alaptörvény elfogadásának 5. évfordulója alkalmából.
Elsőként Derencsényi István lelkészi főjegyző köszöntötte a konferencia résztvevőit a Tiszántúli Református Egyházkerület nevében. Kiemelte a rendezvény helyszínének és időpontjának szimbolikus jelentőségét, hiszen 1849 januárjától júniusáig a Nagytemplomban ülésezett az Országgyűlés, és ott is szövegezték és fogadták el az ország önállóságát megerősítő Függetlenségi Nyilatkozatot.
![]()
Papp László, Debreceni polgármestere rendkívül megtisztelőnek tartotta, hogy az Alaptörvény elfogadásának 5. évfordulóján az Igazságügyi Minisztérium Debrecenben is megemlékezik ezen történelmi jelentőségű esemény évfordulójáról, és ezzel összefüggésben a cívisvárosban is lehetőséget teremt a nemzeti szuverenitásról való eszmecserére.
Bogárdi Szabó István a Magyarországi Református Egyház Zsinatának elnöke A szuverenitás teológiai aspektusból címmel tartott előadást. A hittudomány, a teológia és a vallásos dimenzió összefüggésében értelmezte ezt a kérdéskört. „Isten azért rendelte az államot, hogy őre és jutalmazója legyen a jónak, és visszatartója a rossznak" – mondta.
A Debreceni Református Kollégium Kántusának előadása színesítette a rendezvényt Marczi Ernő, Arany János és Berkesi Sándor karnagyok vezényletével. A nap folyamán Trócsányi László igazságügyi miniszter, egyetemi tanár; Martonyi János professor emeritus; Gulyás Gergely az Országgyűlés alelnöke; Szapáry György a Magyar Nemzeti Bank elnökének a főtanácsadója; Pálinkás József a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke, valamint Kósa Lajos, országgyűlési képviselő és frakcióvezető tartottak előadásokat a szuverenitás fontosságáról.
Forrás: ttre.hu, fotó: Barcza János
Olvasta már?
-
Ideje a megújulásnak
Vizuális, technikai és tartalmi szempontból is megújul egyházunk hivatalos honlapja. Az új Reformatus.hu-n már hosszú ideje dolgoztunk, annak elindításával is szeretnénk megkönnyíteni a járvány miatt az online térbe szorult egyházi életet: gyülekezeti tagjaink, közösségeink, intézményeink lelki épülését, tájékozódását, szolgálatát.
-
Istentiszteleti ajánlások a krízishelyzetben
A kommunikációs eszközökkel közvetített istentiszteletekhez, a húsvéti úrvacsorás alkalmakhoz és a temetésekhez ajánl istentiszteleti rendeket egyházunk Elnökségi Tanácsa.
-
Betörtek a debreceni Nagytemplomba
Egy harminc éves férfi imádkozni ment a bezárt Debreceni Református Nagytemplomba, majd rongálni kezdett március 30-án, a késő délutáni órákban.
-
Kezdődik a beíratási időszak óvodáinkban
A koronavírus-járvány miatt elektronikus úton elküldött szándéknyilatkozattal is beírathatjuk gyermekeinket a református óvodákba. A jelentkezési időszak április másodikán kezdődik.
-
Térjünk végre észhez!
Felborult az egyház megszokott életritmusa is a koronavírus járvány miatt. Fekete Károly tiszántúli püspök úgy véli, hogy a „maradj otthon!" jelszó tiszteletben tartása mindannyiunk érdeke, ezért bármennyire fájó, de szüneteltetik a személyes találkozásokat igénylő csoportos alkalmakat, istentiszteleteket.
