Nem verik ki a biztosítékot

2017. augusztus 17., csütörtök

Szerethetően, sablonok nélkül mutatkozott be a pápai gyülekezet a művészetek völgye közönségének július utolsó hetében. A taliándörögdi református templom udvarára az igék mellé a szívüket is kitették a pápaiak.

Kis perselyekben elhozták kedvenc istenes verseiket, a számukra fontos igéket, sőt e-mail címüket is, hogy ismeretlenül is felvehessék velük a kapcsolatot.

A balatonfelvidéki templom udvarán Szakács Gergely, a pápai gyülekezet lelkipásztora elárulta stábunknak: különösen fontos számukra, hogy az emberek közé vigyék az evangéliumot. „A gyülekezetépítésben is meghatározó, hogy olyan emberek járjanak a templomba, akiknek valóban élő kapcsolatuk van Istennel, naponta imádkoznak, és olvassák a Bibliát” – fogalmazta meg a lelkész.

Nagy kihívás

A pápai az ország egyik legősibb protestáns gyülekezete. A helyiek büszkén gondolnak arra, hogy már 1531-ben is működött egy olyan iskola a városban, amit nem a katolikusok tartottak fenn. „Csaknem ötszáz éves múltunk nagy áldás, hiszen visszanyúlhatunk az őseink bölcsességéhez, és valóban büszkék lehetünk arra, amit letettek az asztalra. A félezer éves múlt néha azonban teher is, hiszen előfordul, hogy valaki számára csupán formalitást jelenti a reformátusság” – mondja Szakács Gergely. 

A cikk a parokia.hu oldalon folytatódik. 

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió