Miért fontosak az apák? – Bibliai apakép

2017. május 14., vasárnap

Kimondott kimondatlan kérdéseink – Siba-Rohn Hilda, a Budai Református Egyházközség lelkésze gyereknevelésről szóló sorozatának negyedik része.

„A gyermeknek szüksége van az anyjára" – tartja a mondás. De mi a helyzet az apákkal? Milyen szerepet töltenek be ők a gyermekeik életében? Legutóbbi kutatások egyre inkább azt mutatják, hogy az egészséges személyiségfejlődés szempontjából nemcsak az anyának, de az apának is nélkülözhetetlen szerepe van. Egy apa nélkül felnőtt nemzedéknek sokkal nehezebb az életben való helytállás, családalapítás, úttalálás, mint azoknak, akiknek elérhető, iránymutató apjuk van. Ezt a Biblia egyértelműen kihangsúlyozza. Az apaság azonban nem születik egyszerre a gyermekkel, hanem évek során alakul. Az apa szerep – ahogyan az anyaszerep is – tanulható.

A következőkben azt nézzük meg, hogy milyen az a bibliai apakép, ami az apákat apává válni segítheti.

1. Légy olyan, mint egy pásztor!

A Biblia képe szerint az apa olyan, mint egy pásztor, aki úgy vezeti a családját, mint a pásztor a rá bízott nyájat. A pásztor követhető, fegyelmezéssel és biztatással nevel. Felelős a rábízottakért, gondot visel róluk, fegyelmez, ugyanakkor tiszteli a kibontakozó személyiséget, ezért biztat és bátorít. Péter apostol így ír erről: „Legeltessétek az Isten közöttetek lévő nyáját...ne úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak." (1 Péter 5, 2-4)

2. Fogadd el a gyermeked!

Az apa Istentől fogadja el a gyermekét. Tudja, hogy a gyermeke ajándék, kincs, amit Isten az ő keze által is formálni akar. Az apa tisztában van vele, hogy gyermeke más, mint ő, mások az erősségei, gyengeségei. Az apa tiszteli Isten teremtményét a gyermekében, tudja, hogy a gyermek nem a tulajdona, szabadságra és kibontakozásra segíti őt. „Lám, a gyermekek az Úr ajándékai, a test gyümölcse jutalom." (127. zsoltár)

3. Tölts időt a gyermekeddel!

Egy jó apa sohasem túl elfoglalt, időt szán a családjára, gyermekeire. A bibliai időkben a férfiaknak is oktatniuk kellett a gyermekeiket. Az apák arra kaptak buzdítást, hogy rendszeresen töltsenek időt velük. Ez kitűnik abból, amit az5 Mózes 6:6, 7-ben olvashatunk: „Legyenek ezek a szavak, melyeket ma parancsolok neked, a szívedben; vésd ezeket fiaid elméjébe, és beszélj róluk, amikor a házadban ülsz, amikor úton vagy, amikor lefekszel, és amikor felkelsz."

4. Légy példa!

Az apa példaképe a gyerekeinek, ezért fontos úgy viselkednie, ahogy szeretné, hogy a gyermeke viselkedjen. Az apa példát adhat arra, hogy hogyan kell bízni Istenben nehéz helyzetekben is. Az imádság közben tetten ért apa évtizedekre példa és erő lehet a gyerekeknek. Példát adhat az apa arra is: hogyan lehet Istennek engedelmeskedni a „korszellem" ellenére is. Amikor „mindenki" csal és hazudik: hogyan lehet becsületesen élni. Amikor „természetes", hogy minden férfi „félrelép" egy kicsi, hogyan tud az apa hűséges lenni az anyához. És ha otthon mégis fölmegy a pumpa, és kiborul a vödör, hogyan lehet bocsánatot kérni egymástól és megbocsátani egymásnak. Ahogyan Pál apostol írja Timóteusnak: „légy példája a hívőknek beszéldben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tisztaságban." (1 Timóteus 4, 12-16)

5. Óvd meg a családod!

A jó apa őrzi a családját, védelmet és biztonságot ad. Az apa felel azért, hogy családját, gyermekeit, feleségét ne érjék káros hatások, ne legyen veszélynek kitéve. Megőrzi gyermekeit a túlzott kihívásoktól, bántásoktól, megszégyenítéstől, erkölcsi rombolástól. Ő az, aki bátran kiáll a családja védelmében, erős szívvel, Istenben bízva vezeti a rá bízottakat. Ahogyan a Bibliában ez egy nép vezetőjének szól: „légy erősés bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az ÚR, mindenütt, amerre csak jársz." (Józsué 1,9) És ahogyan ezt később ő megfogalmazza: „De én és az én házam népe az Urat szolgáljuk!"(Józsué 24,15)

6. Szeresd és tiszteld a feleséged!

Az, hogy egy apa milyen férj, hatással van a gyermekekre. Szakértők, akik a gyermekek fejlődésével foglalkoznak, megállapították: „Az egyik legjobb dolog, amit egy apa tehet a gyermekéért, az, ha tiszteli a gyermek édesanyját . . . Ha az apa és az anya tisztelik egymást, és ezt a gyermekeik tudtára is adják, a gyermekek biztonságban fogják érezni magukat. „Férjek, továbbra is szeressétek feleségeteket . . . , úgy szeresse egyenként mindenki a feleségét, mint önmagát" (Efézus 5:25,33).

7. Hallgasd meg higgadtan a gyermeket!

Ahhoz, hogy bizalmi kapcsolatod legyen a gyermekeddel, meg kell tanulnod végighallgatni, méghozzá úgy, hogy nem reagálod túl a helyzetet. Ha a gyermeked arra számít, hogy gyorsan kijössz majd a sodrodból és elítéled, kevés késztetést fog érezni arra, hogy beszéljen neked a legmélyebb érzéseiről. Ha azonban higgadtan meghallgatod, azzal azt fejezed ki, hogy valóban törődsz vele. Így sokkal szívesebben fogja megosztani veled a legbensőbb gondolatait és érzéseit. Jakab apostol erről így ír: „Legyen minden ember gyors a hallásra, lassú a szólásra, lassú a haragra"(Jakab 1:19)

8. Szeretettel fegyelmezz és dicsérj!

Még akkor is, ha feszült vagy, a fegyelmezéssel azt fejezd ki, hogy a gyermeked hosszú távú érdekeit tartod szem előtt. A fegyelmezés megnyilvánulhat tanács, helyreigazítás, oktatás, és ha szükséges, büntetés formájában is. A fegyelmezés sokkal hatásosabb, ha egy apa rendszeresen megdicséri a gyermekét. Egy ókori példabeszéd így szól: „Mint aranyalmadíszek ezüstvéseteken, olyan a megfelelő időben mondott szó" (Példabeszédek 25:11). A dicséret hozzájárul, hogy a gyermek jó tulajdonságokat fejlesszen ki. A gyermekek kivirulnak, ha elismerik és értékelik őket. Ha egy apa keresi a lehetőséget, hogy megdicsérhesse a gyermekét, az segít, hogy a gyermeknek legyen önbizalma, és arra ösztönzi, hogy mindig igyekezzen helyesen cselekedni.„Ti apák, ne ingereljétek gyermekeiteket, nehogy elcsüggedjenek" (Kolossé 3:21)

9. Szeresd az Urat!

Az apaság Isten adománya és csak Ő képes úgy formálni, hogy minden nehézséged ellenére jó apa légy. Ahhoz, hogy az előző iránymutatások működjenek az életedben, rá kell bízni magad Isten vezetésére, és belülről kell formálódnod Isten szava, Lelke által. „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből. (5Mózes 6:5, 6) Ha igyekszel e parancs szerint élni, akkor életedből élet fog fakadni.

Siba-Rohn Hilda

Forrás: budai református gyülekezet

Kimondott kimondatlan kérdéseink

Ha gyereked van, akkor kapsz mellé sok kérdést is. Egyik pillanatról a másikra fogalmazódnak meg, és vagy sikerül megválaszolni, vagy nem. Most a válaszok megtalálásában szeretnénk segítséget adni. Siba-Rohn Hilda, a Budai Református Egyházközség lelkésze egy-egy összeszedett, kiemelt tételmondatokkal tagolt írásban foglalkozik a különböző gyereknevelési kérdésekkel.

3. Hogyan segítsünk gyermekünknek elfogadni az elfogadhatatlant?

2. Miért járjunk gyermekeinkkel keresztyén közösségbe?
1. Gyermekeink a digitális világban

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.