Mi olvasható a Kálvinista Szemle márciusi számában?

2011. március 11., péntek

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház hivatalos lapja egyebek mellett Fazekas László püspökkel közöl interjút és bemutatja az adó két százaléka fogadására jogosult református hátterű civil szervezeteket.

altA Kálvinista Szemle vezércikkében Anna Hisemová magyarizsépi lelkipásztor – a magvető példázata alapján – a bizonyságtevés feladatára helyezi a hangsúlyt. Ezzel összefüggésben Nehézy Károlynak a lélekmentéssel kapcsolatos, örökül hagyott gondolataival is megismerkedhetnek az olvasók.


A lapszám interjút közöl Fazekas László püspökkel az egyház idei, illetve hosszabb távú terveiről. A hitében mélyülő körtvélyesi gyülekezet bemutatása mellett film- és könyvajánlók is szerepelnek a Kálvinista Szemle márciusi számában: a Szerelempróba című keresztyén filmről Tarrné Bial Ivett ír, a Lelkek találkozása című Benkő István-kötetet, illetve az Őskeresztyén történetírás című könyvet A. Kis Béla recenzeálja.

A lapszám megemlékezik Végh Dánielről, a pozsonyi egyházmegye néhai espereséről, aki tíz éve boldogult meg. Bokros Gyula vígtelkei gondnok bizonyságtételét Isten „vérkörében” élve nincsenek véletlenek címmel adja közre. Beszámol a Zsinati Tanács 15. ülésének közérdekű határozatairól, és arra biztat, hogy adónk két százalékával a református hátterű civil szervezeteket erősítsük: ezért közli az adó két százaléka fogadására bejegyzett huszonnyolc református hátterű szervezet listáját és adatait, illetve mellékletét képezik a felajánláshoz szükséges űrlapok is.

Rövid hírek, tudósítások, pályázati felhívások, a küszöbönálló egyházzenei és egyéb egyházi alkalmak előzetesei is olvashatók a Kálvinista Szemle márciusi számában.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió