Mentőöv program indul a lakásukat elvesztő családok megsegítésére

2011. december 06., kedd

 

Albérlet-programot indított a devizahitelük bedőlése miatt lakásukat elveszítő családok megsegítésére a Magyarországi Református Egyház és a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány (MRSZ). A Mentőöv programot bemutató keddi sajtótájékoztatón elhangzott, a cél az, hogy átmeneti, hathónapos segítséget nyújtsanak a lakásukat elveszítőknek. A támogatottak a lakhatás megoldása mellett kiegészítő szolgáltatásként szociális munkások bevonásával mentálhigiénés és életvezetési segítséghez is juthatnak. A Mentőöv program beindítása érdekében az MRE és az MRSZ létrehozott egy támogatási alapot, így a korábban már utcára került családok karácsony előtt beköltözhetnek átmenti otthonukba.

 

„Advent, a várakozás időszakában, rendre felmerül a kérdés, mit tud tenni az egyház a bajtól, válságtól átitatott világban” – tette fel a kérdést Bölcskei Gusztáv a Mentőöv programot bemutató sajtótájékoztatón. Az egyházvezető elmondta, napjainkban megtapasztalhatjuk, milyen az, amikor eltűnik a stabilitás, nemcsak a gazdaságból, hanem sokak számára a megszokott napi életritmusból. Bölcskei Gusztáv szerint problémahalmazzal állunk szemben, de a válasznak konkrétnak kell lennie. Az egyházi válasz kapcsán pedig püspök elődje, Ravasz László szavait idézte: nem problémákat akarunk megoldani, hanem bilincseket.

A sajtótájékoztató három megszólalója (balról): Osgyán Dániel, Bölcskei Gusztáv és Pál Sándor

Az MRE támogatásával és az MRSZ szakmai koordinációjában elinduló Mentőöv program célja, hogy egy albérlet-támogatási pénzügyi alap és program beindításával átmeneti segítséget nyújtson a fizetésképtelenné vált, kilakoltatott családokon. A tájékoztatón elhangzott, a program két alapvető célkitűzése, hogy megakadályozza az utcára kerüléssel szükségszerűen bekövetkező társadalmi kirekesztődést, a családok szétesését, illetve hogy a program segítségével a krízishelyzetbe kerülteknek segítsen az újraindulásban, a fenntartható pénzügyi életpálya kialakításában.

A számokról szólva Osgyán Dániel, az MRSZ vészhelyzet-kezelési és nemzetközi igazgatója elmondta, jelenleg 600 ezer devizahitelt tartanak számon Magyarországon, ezek közül 120 ezer a problémás, vagyis az olyan, amelynél 6-12 hónapos elmaradása van az adósnak. Hivatalos adatok ugyan nem állnak rendelkezésre, de becslések szerint ebben a pillanatban csak Budapesten háromezer család él a kilakoltatás árnyékában. Jelenleg pedig kilakoltatási moratórium van érvényben december 1-étől, de az elmúlt hónapokban legalább 100-200 család már az utcára került.

Felelőtlenség és erkölcstelenség lenne meg nem hallani a bajba jutottak segélykérését mondta Bölcskei Gusztáv. A tiszántúli püspök szerint mentőövet kell dobni a fuldoklónak egy ilyen helyzetben, az azonban már nem az egyház feladata, hogy a bajt okozó folyót rendbe tegye, megszűntesse a baj okát. Most nincs idő vitázni arról, hogy kié a felelősség a devizahitelesek bajba jutásában, nem szabad várni ennek tisztázásáig, cselekedni kell – tette hozzá.

Az MRSZ kuratóriumi elnöke, Pál Sándor azt mondta, különlegesnek szánják ezt a programot. Azoknak szánják a Mentőövet, akikben megvan az erő, az akarat, hogy magukon is segítsenek, hogy megküzdjenek a kiköltöztetés által rájuk nehezedő kihívással. Pál Sándor két fogalmat hangsúlyozott a program kapcsán: a felelősséget és az átláthatóságot.

A program technikai részleteiről Osgyán Dániel beszélt részletesen. A családok a támogatási kérelmük benyújtása után egy átvizsgálási folyamaton esnek át, melyben az alapítvány megvizsgálja, hogy a család a hitel felvételének időpontjában megalapozott, felelős döntést hozott-e, illetve, hogy a fizetésképtelenség valóban gazdasági- vagy élethelyzet-változás eredményeként lépett-e fel, továbbá, hogy a család megtett-e minden lépést annak érdekében, hogy a hitelezővel rendezze a kialakult helyzetet? Amennyiben a család megfelel a kritériumoknak, az MRSZ megnyitja számukra a lehetőséget, hogy belépjenek a programba, amely a tervek szerint tíz családdal indul. A támogatottak számát az alapban felgyűlt mindenkori pénzügyi keret határozza meg.

Az MRSZ az ingatlanok kiválasztására külsős partner ingatlanirodát bízott meg. Az alapítvány a családok egyedi igényeit és a helyi ingatlanpiac lehetőségeit szem előtt tartva igyekszik megtalálni a megfelelő átmeneti otthont. A beköltözés előtt az MRSZ minden támogatottal szerződést köt, melyben szavatolni igyekszik minden szereplő, különösen az ingatlan bérbeadójának érdekeit, biztonságát. A támogatási rendszer a lakás fenntartására nem terjed ki, minden esetben a családok felelőssége a rezsi költségek rendszeres, pontos megfizetése, de az alapítvány és az egyház igyekszik a támogatottak számára ebben is a lehető legkedvezőbb szolgáltatói környezetet megteremteni.

Minden család esetében hat havi lakbért egy összegben, előre rendez az MRSZ a tulajdonos felé. A programban résztvevő családok hat hónapra vehetik igénybe a segítséget. Reménység szerint ez alatt az idő alatt a család újra tudja szervezni az életét, ha szükséges, a családfenntartók új munkahelyet tudnak keresni, nagyobb távolságból történő költözés esetén a gyerekek be tudnak illeszkedni az új iskolai, óvodai környezetbe. Hogy mindez megvalósulhasson, a lakhatás biztosítása mellett, az MRSZ mentálhigiénés és életvezetési segítséget is ad a támogatottaknak szociális munkások bevonásával. Az MRSZ munkatársai folyamatosan figyelemmel kísérik a családok mindennapjait. Igyekeznek megadni minden szükséges információt, életvezetési tanácsot, amelyek az új élet beindításához szükségesek, de feladatuk, hogy felügyeljék a megkötött szerződés teljesülését is.

A támogatottak adottságait figyelembe véve egy család lakhatásának megoldása átlagosan havi 80.000 Ft, azaz a program teljes idejére 480.000 Ft költséggel jár. Az MRSZ szakmai szempontból felkészült arra, hogy akár több száz családot is bevonjon a programba, amennyiben ezt a pénzügyi keret megengedi és a résztvevők létszáma indokolja. A program önerőből indult, a református szeretetszolgálat a saját szociális hálózatán belül megkezdte az érintett családok bevonását a programba.

A Magyarországi Református Egyház és a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány közös felhívásban fordul minden társadalmi szereplőhöz a Mentőöv program támogatása érdekében. Adjunk mentőövet a kiköltöztetett családoknak! A szolidaritásnak két eszköze is lehetséges: az ingatlanbérlést lehetővé tevő pénzbeli támogatás mellett szívesen fogadjuk azok jelentkezését, akik inaktív ingatlanjaikat méltányos feltételek mellett a program rendelkezésére bocsátanák.

Bölcskei Gusztáv kihangsúlyozta, a programba elsősorban reformátusokat várnak – támogatóként. A megsegített családok esetében azonban ezúttal sem feltétel semmilyen felekezeti kötődés, annak kell segíteni, aki bajba jutott.

Reformatus.hu, fotók: Kalocsai Richárd

A Mentőöv program elérhetősége:
MRSZ Központi Iroda
Postacím: 1146 Budapest, Hungária körút 200.
Email: mentoov@reformatus.hu
Telefon: 06 1 273 0449

Támogatás:
10702019-85008898-51100005
http://jobbadni.hu/tamogatas

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió