Mecset épül a Világkereskedelmi Központ mellett New Yorkban – félelmek, visszhangok

2010. augusztus 20., péntek

altA Krisztus Egyesült Egyháza (UCC) vezetői ökumenikus felhívást sürgetnek annak érdekében, hogy az iszlám közösség iránt a keresztyének nagyobb bizalmat tanúsítsanak a félelem és a türelmetlenség hangjai után. Ezt az váltotta ki, hogy a New York-i Világkereskedelmi Központ lerombolt épülete közelében iszlám mecsetet és oktatási központot akarnak felépíteni.

Az Amerikai Egyházak Nemzeti Tanácsa arra kéri felhívásában az amerikai keresztyéneket, hogy tanúsítsanak megértést és tiszteletet muszlim szomszédjaik iránt. Ezt a Ramadán idejére időzítették. G. A. Black, az UCC főlelkésze és elnöke szerint egyháza már hosszabb ideje folytat párbeszédet a muzulmán közösségekkel. Már 1989-ben úgy határozott a főzsinat, hogy Isten hívja a keresztyéneket a megbékélésre, s arra, hogy bontsák le a megosztás falait. A Korán, a muszlimok Szent Írásának elégetése elleni napra hívtak fel az egyiptomi protestánsok, akik nyilatkozatukban rámutatnak: A békeszerető muzulmánokkal fenntartott jó kapcsolat okán és védelmében, mind az USA-ban, mind másutt felszólítunk mindenkit a vitriolos kifejezések kerülésére, sőt a pozitív jószomszédi kapcsolat ápolására buzdítunk. A muzulmánok a Koránt tekintik legszentebb iratuknak, Isten igéjének tarják azt, és ennek tiszteletét mindenkitől, muzulmántól és nem muzulmántól is elvárják. (ucc.org/news  - 2010-08-20 – dr. békefy-röhrig klaudia – www.reformatus.hu)

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió