Lerakták a herendi református templom alapkövét

2020. január 30., csütörtök

Szombaton délben rakták le az új református templom alapkövét Herenden, amely a porcelánmanufaktúra látogatóközpontjának tőszomszédságában kapott helyet. A tervek szerint a templom nyár végére teljesen felépül majd.

„Nagyon örülünk, hogy itt, a város szívében épülhet meg a herendi református templom. Most, hogy az alapkövet letettük, a szerződések alapján a nyár végére elkészülhet ez a szent hajlék – fogalmazott Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházközség püspöke. Mint mondta, a nagyvárosi misszió mellett a kisvárosokban való jelenlét megerősítése is rendkívül fontos terület a dunántúli egyházkerületben. Hangsúlyozta azt is, hogy bár az épülő templomot református templomnak nevezik, de az nyitott lesz majd az evangélikus és más protestáns felekezetű testvérek felé is, hiszen ökumenikus keretek között, együtt munkálkodással szeretnének jelen lenni a városban.

Az ünnepélyes alapkőletételen részt vett Ovádi Péter országgyűlési képviselő is, aki elmondta, a kormányzat feltett szándéka az, hogy támogassa az egyházakat, hiszen nemcsak Magyarországnak, hanem Európának is fundamentuma a kereszténység. „Úgy gondolom, hogy Herend és közössége már megérdemelte ezt a templomot, úgyhogy nagyon jó helyre került ez az állami támogatás” – fogalmazott a képviselő.

A 90 millió forintos kormányzati támogatásból megépülő, 100 négyzetméteres kis templom rendelkezik majd egy alagsori gyülekezeti térrel, amely alkalmas lesz a gyülekezeti foglalkozásokra: biblia- és hittanórákra, fiatalkörre, beszélgetésekre és lelkigondozásra is.

forrás: veol.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.