Áldás a diákoknak és a városnak

2018. június 23., szombat

Véget ért a tanév, de nem szünetel a munka a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthonban: a június 22-i tanévzáró istentisztelet után tették le az épülő sportkomplexumuk alapkövét. Hamarosan 3600 négyzetméternyi uszoda és tornaterem szolgálja majd a diákok és a város polgárainak egészségét.

Az elmúlt húsz év legjelentősebb iskolafejlesztése zajlik Miskolcon: egy 915 millió forintos nyertes európai uniós pályázatnak és további kormányzati támogatásnak köszönhetően új, korszerű, ugyanakkor a városképbe is illeszkedő sportkomplexum épül a református gimnázium mellé.

2016 decemberben írták alá az erről szóló szerződést, azóta zajlottak az előkészítő munkálatok, idén januárban pedig elkezdődött – és a terv szerint halad – a kivitelezés. Az alapkőletételre csak azért most került sor, mert előbb el kellett bontani a régi tornatermet, ami a környező lakóházak közelsége és a talajszerkezet miatt komoly műszaki kihívást jelentett. 

Most kezdődik a hagyományos építkezés, a tervek szerint egy 3600 négyzetméteres, 5 szintes komplexum épül, 25 méteres úszómedencével, fölötte tornateremmel. „Nemcsak a mindennapos testnevelés órák tárgyi feltételei lesznek kiválóak, hanem az épülettel a miskolciak egészséges életmódjához is szeretnénk hozzájárulni" – mondta Ábrám Tibor igazgató, tiszáninneni főgondnok a pénteki alapkőletételkor.

reformatus.hu fotó: Kojsza Péter/ tirek.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.