KRISZ-nap Balazséron

2010. június 28., hétfő

altElső alkalommal szervezett KRISZ-napot a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet.

A most Balazséron megtartott, a tervek szerint hagyományt teremtő rendezvény annyiban különbözik az eddigiektől, hogy kifejezetten a tagsággal rendelkezőket – a régi és új tagokat – szólítja meg, akik valamennyien felelősek és elkötelezettek KRISZ-ügyekben, tájékoztatatta lapunkat Kiss Bertalan, a szervezet titkára.

Hogy mivel foglalkozik Kárpátalján a református fiatalokat tömörítő szervezet, és mit jelent a KRISZ-tagság, azt Szanyi György, a szervezet elnöke foglalta össze. Egyszerű, hívő embernek lenni, de közösséghez tartozni, sommázta, mégpedig egy olyan közösséghez, melynek célja van, s azt egy akarattal meg tudja valósítani. Áldottak vagyunk, és ezt az áldást közvetíthetjük mások felé is.

Az előadás után fórumbeszélgetés alakult ki a szervezet jelenét és jövőjét befolyásoló tényezőkről.

A nap során bemutatkozhatott a KRISZ tóháti, Borzsa-Tisza-menti, Beregszász-Asztély-kígyósi alapszervezete. A Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet ezen csoportjai, ahogy a beszámolókból is kiderült, 2009-ben több különálló programot szerveztek saját térségükben, ezáltal is színesítve a KRISZ egészét.

forrás: reformatus.com.ua

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió