Közös(s)Égi találkozó

2010. október 15., péntek

Egy éjszakára bevette a berekfürdői Megbékélés Házának ifjúsági épületét a Közös(s)Ég. A magazin szerkesztői hívták el a szerzőket egy kötetlen rövid hétvégére, hogy személyesen is megismerjék egymást.

Egy éjszakára bevette a berekfürdői Megbékélés Házának ifjúsági épületét a Közös(s)Ég Magazin október 8-án. Az immár huszonnyolc számot megélt magazin szerkesztői a közelmúltban azért hívták el a szerzőket egy kötetlen rövid hétvégére, hogy személyesen is megismerjék egymást, és együtt gondolkodjanak a Közös(s)Ég jövőjéről.

Havonkénti frissülés, izgalmas témák, változatos és nívós szerzőgárda – mindez jellemzi a 2008 júliusában Czapp Enikő vezetésével elindult internetes orgánumot, ami magát egyszerűen csak „útonjáró magazinnak” nevezi. Útonjáró, hiszen nem megoldásokat kínál, hanem együttgondolkodásra, elmélkedésre, gyönyörködésre vagy akár vitára is hív egyházon belülieket és kívülieket egyaránt. A Közös(s)Ég írói között van alig húszéves teológus, de van egy kicsit már idősebb rádiós is. Van egyetemi tanár, többgyermekes anyuka, karvezetés szakos tanár és alkalmazott matematikus, no meg újságírók, hitoktatók és lelkészek is, szép számmal. Eddig mintegy negyvenheten publikáltak a kozos-eg.hu-n publicisztikákat, tanulmányokat, igehirdetéseket, írott és rádiós riportokat, olyan témákban, mint például a hit, az emlékezés, az öregedés, a szélsőségek vagy éppen a keresztyén szórakozás vagy a hívők között dívó divatirányzatok.

Nem ez az októberi volt a magazin szerzőinek első találkozója: a kiadó Dunamelléki Református Egyházkerület székházában már volt egy írótalálkozó február 19-én – ezután váltak az egyes bejegyzések kommentelhetővé. A Közös(s)Ég ugyanis szeretné tartani a lépést a kor internetes kultúrájával, és felületet biztosítani író és olvasó párbeszédére – vagyis együtt gondolkodó internetes közösséget teremteni. Ez alkalommal azért terveztek másfél napos programot a szervezők, hogy a megbeszélés és a munka mellett legyen idő a kikapcsolódásra, feltöltődésre is.

A találkozó a megbeszéléseken és a lazításon túl természetesen az igei alkalmakat sem mellőzhette, amelyeket laikusok tartottak. A péntek esti áhítaton a Jelenések könyve kapcsán Bagdán Zsuzsanna a titkokról beszélt, és arról, hogy az íróknak nem az Isten titkait, hanem az ő nyilvánvaló ígéreteit kell elsősorban közvetíteniük. Géczy Katalin arról tett bizonyságot reggeli gondolataiban, hogy az Isten képes megadni azt a pluszt, amivel meg lehet szólítani a környezetünket.

A szerzők az ismerkedő körben nemcsak azt osztották meg egymással, hogy hogyan kerültek kapcsolatba a Közös(s)Éggel, hanem azt is, melyik eddig megjelent anyag a kedvencük, hogy ne csak egymást és egymás írásait, hanem olvasói ízlését is felmérjék, amely – nem meglepő módon – az írói sokféleséggel mutatott egyenes arányosságot. A sokféleségben mégis egyöntetű volt az a vélemény, hogy elsősorban nem megmondani és kinyilatkoztatni, hanem gondolkodni és gondolkodtatni kívánnak alkotásaikkal – akkor is, ha ez vitákat szít. Nem véletlenül végződik így az egyes számok ajánlója: gondolkodj, olvass és vitázz velünk!

Pete Violetta, a magazin főszerkesztője a második nap reggelén az írók segítségével egy SWOT-elemzést állított össze, Füle Tamás pedig ismertette a Közös(s)Ég látogatottságáról szóló adatokat. A megbeszélés alatt a közösség arra kereste a választ, hogyan juttathatják el minél több olvasóhoz cikkeiket – például az e haviakat, amelyek a szélsőségek témáit járják körül, legyen szó Korán-égetésről vagy Bolyki Balázs Megasztáros szerepléséről. Mindarról, ami a hívő embert körülveszi. A magazin szerkesztőinek nem titkolt vágya, hogy olvasóit leginkább egy valóban jó közösség vehesse körül.

Munkatársunktól

(A magazin a kozos-eg.hu címen olvasható.)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.