Kiértékelték a 2013-as Csillagpontot

2014. február 10., hétfő

Kilencszáz önkéntes, háromszázötven program, negyvenegy munkacsoport, két éves szerzvezés – ez a 2013-as Csillagpont számokban. A szervezők elkészítették a tavalyi református ifjúsági találkozó kiértékelését.

A jelentés részletes statisztikát közöl a táborozókról. Ebből kiderül, hogy a résztvevők harmada önkétesként is segített a találkozón. A Csillagpont nem valósulhatna meg az önkéntesek lelkesedése és munkája nélkül, s ez nagy erőssége a rendszernek, vélik a Zsinati Ifjúsági Iroda munkatársai. A fiatalok így megtanulják, hogy mit jelent az elköteleződés a felelősségvállalás egy ügy mellett, ezeket a készségeket pedig a gyülekezetekben is kamatoztatni tudják. Ugyanakkor tavaly már az önkéntesi rendszer határait feszegették, a szervezők szükségesnek látják több fizetett munkaerő alkalmazását a jövőben. A kiértékelés arra is rámutat, hogy az egyre gazdagodó kétévenkénti találkozó egyes szervezési feladatai speciális szaktudást igényelnek.

A Csillagpont résztvevőit a tábor után arra kérték, töltsenek ki egy elégedettségi kérdőívet. Annak kiértékeléséből kiderül, melyik egyházmegyéből érkeztek a legtöbben, mennyire voltak elégedettek a helyszínnel, a szálláshelyekkel, az étkeztetéssel, valamint az is, milyen érdeklődés övezte a különböző programokat.

A Csillagpontot mindig más egyházkerületben valósítják meg, de ezt az elvet a szervezők szerint optimalizálni kellene. Erre három javaslatot fogalmaztak meg a kiértékelésben: ne vándoroljon többet a találkozó, vagy csak egy dunántúli és egy kelet-magyarországi helyszín között, vagy legalább egyházkerületenként egy-egy fix helyszínt sikerüljön találni a Csillagpontnak.

További részletek a dokumentumban. Jó böngészést! 

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.