Kibontották a szavazatokat a Délvidéken

2013. január 12., szombat

Búcsúzik Csete-Szemesi István püspök a Szerbiai Református Keresztyén Egyház vezetésétől.

A püspökválasztás folyamatának végéhez közeledik a Szerbiai Református Keresztyén Egyház (SZRKE) közössége. A választási bizottság január 12-i bácsfeketehegyi ülésén kibontotta a gyülekezetek által 2012. december 15-ig beküldött, szavazatokat tartalmazó borítékokat.

Bár a voksolás eredményhirdetéséről a bizottság kizárta a sajtó képviselőit, a jelenlévő gyülekezeti küldöttektől megtudtuk, hogy a vajdasági református közösség 23–14 arányban Halász Béla hertelendyfalvi lelkipásztort választotta meg a tavaly októberben hetvenöt éves püspöki nyugdíjkorhatárt betöltő és így a püspöki tisztről leköszönő Csete-Szemesi István utódjául.

Az eredményhirdetéskor elhangzott: a döntés még nem jogerős, hisz az SZRKE törvényei a borítékbontástól számítva tizenöt napos fellebbezési határidőt biztosítanak. A végleges eredmény kihirdetésére így a választási bizottság január 28-i ismételt ülésén kerül majd sor.

K. S.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió