Minden évben örömmel várom ezt az időszakot, már október végétől érzem a forralt bor, a karácsonyi vásárok, püspökkenyerek és adventi gyertyagyújtások, ünnepi istentiszteletek illatát, különös meghittség, nyugalom jár át. Alig várom, hogy belevethessem magam az év legkedvesebb időszakába, melynek betetőzése a mi Urunk Jézusunk eljövetelének ünnepe. Ilyenkor kicsit minden szebb, nyugodtabb, tisztább, boldogabb lesz, hiszen az ő világra jötte az élő bizonyítéka, hogy minden látszat ellenére mégiscsak ez a lehetséges világok legjobbika.

Életünk során szinte mindig várunk valamire vagy valakire, várakozással tekintünk magunk elénk. Ezek között vannak izgalommal teli, vidám, boldog időszakok: várjuk az időről-időre bekövetkező találkozásokat szeretteinkkel, ismerőseinkkel. Várjuk az életutunkat egymásba karolva alkotó eseményeket: a felvételiket, a vizsgákat, a ballagásokat, lánykéréseket, esküvőket és keresztelőket, aztán az ünnepnapokat, a születésnapokat, évfordulókat, a tavaszi virágokat, a nyári lazításokat, az őszi sétákat, a karácsonyokat.

Aztán ott vannak azok a várakozások, melyeket nem mi választanunk. Ezek az idők vegyesek, vannak köztük jobbak és rosszabbak, könnyebbek és nehezebbek, rövidebbek és egy életre szólóak. Egy dolog azonban nem változik: a mi Urunk szeretete, mellyel felvértez minket a nem várt helyzetek, nehézségek elviselésére, mellyel képessé tesz várni, sőt, nemcsak egyszerűen várni, hanem cselekvően várni vágyunk beteljesüléséig, mikor kívánságunkat kicsit távolabb helyezi tőlünk.

Az advent más, abban új értelmet nyert a várakozás fogalma. Nem lett jobb, talán még rosszabb sem, egyszerűen csak átalakult, illetve még inkább felértékelődött. Hajlamosak vagyunk rá, hogy főként a nagy, meghatározó, jellegükből adódóan is monumentális eseményekre koncentráljunk, közben pedig elfeledkezünk az odavezető útról.  A várakozás ösvényéről, melyen végig kell haladnunk, hogy elérjük annak ajándékát és révbe érjünk. Elfeledkezünk arról az útról, ami sokszor lemondásokkal, könnyekkel, bukkanókkal jár, miközben elfáradunk, nyűgösek és türelmetlenek, gyarlók leszünk. De ami ugyanakkor magában rejti a küzdést, a kitartást, a haladást is. Hitünket és az aktív várakozás áldásait.

Egy-egy váratlan élethelyzet olykor egészen más megvilágításba helyezi ezt az útszakaszt, pláne ha egy karnyújtásnyira a vélt céltól helyez minket vissza az út elejére. Új értelemmel tölti meg a várakozást, új lehetőségeket kínál. Rajtunk áll, hogyan éljük meg a napokat, heteket, éveket, az idő múlását, magát a várakozást. Tanulva közben alázatról, magunkról és embertársainkról, akik elkísérnek, tanulva örömökről és bánatokról, hitről és a mi Atyánkról, aki egyszülött fiát küldte közénk.

Legyen időnk elkészíteni a lelkünk. Miért? Hogy amikor majd célba érünk, jobban értékeljük azt. Valóban, teljes szívvel meg tudjuk köszönni, hálásak tudjunk lenni a mögöttünk lévő útért is. Készítsd el a lelked! Mert nagyon fontos, hogy a lelkünk készen álljon a befogadásra, Gondviselőnk és az Ő számunkra tartogatott terveinek befogadására, az Ünnepre, életünk ünnepeire, életünk ünnepeiben Megváltónk örök jelenlétére és akaratára.

Kívánom, hogy legyen az idei advent aktív várakozás. Hiszen nem másra várunk, mint Megváltónk eljövetelére. Legnagyobb ünnepünk ez, melyre méltón el kell készítenünk szívünk, lelkünk, elménk. Ennek pedig szerves része a várakozás. De nem passzívan, csak fogadva a jót, úszva az árral, kényszerűen letudva a kötelező köröket, hanem aktívan, mélyen megélve minden mozzanatát, árnyalatát, jót, örömtelit és kevésbé felemelőt.

Teljen az idei adventünk aktívan, forgatva zsinórmértékünket, mindennapi lelki kenyerünket.
Aktívan, választva a számos szolgálati lehetőség közül.
Aktívan, elcsendesülve, befelé és szeretteinkre figyelve.
Aktívan, még több türelemmel és megértéssel.
Aktívan figyelve Istenünkre.

Készítsd el a lelked, mert az Úr közel!

Szoták Orsolya