Kanadai lelkész a REV élén

2014. május 14., szerda

A Református Világközösség Hannoverben ülésező végrehajtóbizottsága május 13-án megválasztotta a szervezet új főtitkárát Christopher Ferguson személyében.

A REV több sikertelen pályázati kiírás után megválasztotta Setri Nyomi utódját. A kanadai Krisztus Egyesült Egyházának 61 éves lelkésze hazáján kívül a Közel-keleten, Dél-Amerikában is szolgált, valamint dolgozott az ENSZ kötelékében. A gazdasági igazságosság iránti harcos szenvedélyéről ismert új főtitkár izgalmas és felemelő kihívás jellemezte, hogy „a közösség és igazságosság iránti megújult elkötelezettség részese" lehet.

A Református Egyházak Világközössége (REV) 80 millió keresztyént tömörít szerte a világból a presbiteriánus, református, kongregacionalista, valdens, egyesült és egyesülő egyházak soraiból. 229 tagegyháza aktívan részt vesz a misszió, az egység és az igazságosság előmozdításában a világ 108 országában.

A harmadik pályázati kört sikeres jelöléssel záró bizottság vezetőjeként a REV korábbi elnöke, Clifton Kirkpatrick szerint Ferguson kiváló főtitkára lesz a világszervezetnek, amely januárban Hannoverbe tette át székhelyét. „Rendkívül fontos, hogy az új központban olyan ember dolgozzon, aki kiterjedt ökumenikus kapcsolataival hozzájárulhat ahhoz, hogy a REV munkája látható legyen. Chris ilyen ember, helyi és globális tapasztalattal a háta mögött" – nyilatkozta Jerry Pillay, a REV elnöke.

Setri Nyomi, a REV 14 év után idén augusztusban leköszönő főtitkára ugyancsak üdvözölte a választás eredményét és úgy nyilatkozott, hogy a megfelelő időben került megfelelő helyre a megfelelő jelölt.
Ferguson feleségével nyáron költözik Columbiából Hannoverbe és augusztus 1-től veszi át a szervezet vezetését. Beiktatására május 18-án kerül sor a német városban.

Külügyi Iroda
Forrás: WCRC.ch 

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió