Kameruni túszejtés: imádságra és szolidaritásra hív a REV

2018. november 07., szerda

Közel 80 gyermeket és három munkatársat raboltak el november 4-én fegyveres férfiak a Kamerun észak-nyugati részén található Bamendai Presbiteriánus Középiskolából. Egy hét alatt ez volt a második alkalom, hogy gyermekekre támadtak. A Református Egyházak Világközössége (REV) együttérzését fejezi ki tagegyházával, a Kameruni Presbiteriánus Egyházzal (PCC) és az elrabolt gyermekek szabadon bocsájtását követeli.

 

Fonki Forba, a Kameruni Presbiteriánus Egyház moderátora a BBC-nek adott interjújában elmondta, hogy beszélt az emberrablókkal, „akik nem kérnek váltságdíjat, csak azt akarják, hogy bezárják az iskolát. Imádkozunk és reménykedünk, hogy elengedik a gyermekeket és a tanárokat.”  A nyomozás már kezdetét vette Kamerunban a fogvatartottak kiszabadításáért. A történtekért a kormány és a térség angol nyelvű szeparatistái egymást vádolják.

Kamerunban több mint 280 népcsoport él. Hivatalos nyelve a francia (80%) és az angol (20%), de még beszélik a szangót, és további 24 törzsi nyelvet. A lakosság 40%-a római katolikus, 30%-a protestáns, 18%-a muszlim. Kamerun északnyugati és délnyugati régióiban az utóbbi években szeparatisták követelték a területek függetlenségét. Nemrég arra szólították fel az ott lakókat, hogy bojkottálják az iskolákat, mert szerintük az oktatási rendszer csak a franciául beszélő kisebbségnek kedvez az angol nyelvűekkel szemben. 

A közösségi médiában a mai napon a REV arról tájékoztatta tagegyházait, hogy az elrabolt gyermekeket és az iskola egyik munkatársát a fegyveresek szabadon bocsájtották. Azonban az iskola igazgatóját és a tanári kar egy további munkatársát továbbra is túszként tartják fogva.

A REV a globális egyházi közösséget arra hívja, hogy imádságban hordozza az elrabolt gyermekeket és iskolai munkatársakat. A REV a Kameruni Presbiteriáns Egyházzal együtt a békére hív a konfliktusoktól terhelt térségben. A REV nyilatkozatában kéri:

· a Kameruni Köztársaság Kormányát, hogy mielőbbi lépéseket tegyen az ország anglofón részében uralkodó krízis megoldására. A konfliktus már eddig is Isten ártatlan gyermekeinek halálát, legyenek azok katonai vagy civil áldozatok, valamint a magán- és köztulajdon súlyos mértékű rombolását, emberek otthonainak, sőt egész falvak pusztulását okozta.

· a kormányt és Ambazonia (Kamerun anglofón térsége) harcosait, hogy egyetértésben biztosítsák az ártatlan kameruni fiatalok számárára a legmagasabb szintű biztoságot hogy jogaik tanulmányaik folytatására ne csorbuljanak. Ne használják ezeket az ártatlan gyermekeket és tanáraikat csalétekként vagy áldozati bárányként. 

· a nemzetközi közösséget, az ENSZ-t, az Európai Uniót és kiváltképp Franciaország kormányát, hogy figyeljen fel az embertelenség ezen fájdalmas cselekedeteire, amelyek már mindennapos eseményekké váltak az anglofón Kamerun területén, és tegyen az igazságos megoldás megszületéséért.

A Református Egyházak Világközössége rendszeres kapcsolatot tart fenn tagegyházával, a Kameruni Presbiteriánus Egyházzal és 2019-ben szolidaritási látogatást is tervez. A Kameruni Presbiteriánus Egyház nyilatkozata teljes egészében elérhető itt angol nyelven.

Forrás: wcrc.ch

Külügyi Iroda

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.