Újra gyűjtenek a református diákok

2012. november 06., kedd

Harmadszor hirdet adománygyűjtést a Kárpát-medencei Református Közoktatási Alap. Idén a kezdeményezés három célt szeretne támogatni: a határon túli református oktatási intézmények létrehozását és megmaradását segíteni, s Bibliát adni a kilencedikes diákok kezébe.

Végvárprogram, Megmaradási program, Bibliaprogram – erre a három célra hirdetett adakozást idén az egységes Magyar Református Egyház által életre hívott Kárpát-medencei Református Oktatási Alap. A szervezők tavalyhoz hasonlóan arra buzdítják a református fenntartású oktatási intézmények pedagógusait és tanulóit, hogy ők maguk indítsanak gyűjtést, rendezzenek jótékonysági eseményeket a saját közösségeikben, ezzel segítsék a határon túli magyar kortársaik magyar nyelvű oktatását.

A befolyt összegből erdélyi, kárpátaljai, felvidéki és délvidéki magyar tannyelvű óvodák és általános iskolák beindítását, s a már meglévő oktatási intézmények működését támogatják. Emellett az oktatási alap célja, hogy a kárpát-medencei református oktatásban tanuló minden kilencedikest megajándékozzon egy-egy Bibliával. A szervezők arra fektetik a hangsúlyt, hogy kis összeggel, de minél szélesebb réteg támogassa az alapot. 

Két éve tizenegy milliót, tavaly pedig több mint tizenkét millió forintot gyűjtöttek össze ezzel a módszerrel, s a Generális Konvent mindkét összeget kiegészítette ugyanennyivel. Az összegyűlt pénzalapból pályázhatnak támogatásért az oktatási intézmények, projekt-terveket kell benyújtaniuk saját részegyházuk oktatási szervezetéhez, mely előterjeszti a Generális Konventnek a támogatásra javasolt projekteket. Az támogatásban részesült intézményeknek be kell számolni az összeg felhasználásáról. 

A kapcsolódó letöltések között találja a Generális Konvent Elnökségének a református oktatási intézmények igazgatóihoz írt levelét, a diákoknak címzett felhívást, s más segédanyagokat is az adománygyűjtéshez.

Istent keresem

2Móz 14

„ Az Úr harcol értetek,...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink