Új járást segítő eszközökhöz jutott az Immánuel Otthon

2013. július 30., kedd

A K&H gyógyvarázs program 2013-ban ünnepli tíz éves fennállását. Idén a zsűri 11 intézményt választott ki pályázati támogatásra, köztük a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség Immánuel Otthonát. A református intézmény több mint három millió forintot kapott.

„Idén tizedik alkalommal hirdettük meg a K&H gyógyvarázs országos pályázatot, amelyre 89 intézmény küldte el jelentkezését. Ezek közül választotta ki a szakmai zsűri a 11 nyertes – 1 budapesti és 10 vidéki – gyermek-egészségügyi intézményt és mentőállomást. Közülük öten idén kaptak először támogatást a program keretében" – mondta Hendrik Scheerlinck, a K&H Csoport vezérigazgatója. „A díjazottak összesen 20 millió forint értékű támogatásban részesülnek, az ebből vásárolt eszközökkel, berendezésekkel 12 000 beteg gyermek pontosabb diagnosztizálásához, gyorsabb gyógyulásához, kezelési körülményeinek javításához járulhatunk hozzá."

„Intézményünkben számos halmozottan sérült gyermeket látunk el, akiknek sajnos nem elegendőek a hagyományos orvosi műszerek, állapotuk javításához speciális eszközökre van szükségünk. A pályázaton elnyert három, járást segítő eszköz nagyban hozzájárul ahhoz, hogy kis pácienseink minél jobban tudjanak mozogni, valamint számos információt mutat és tárol az eszköz használójáról, ezzel segítve a terápiás szakember munkáját" - mondta el Győri Zsófia, az Immánuel Otthon intézményvezetője.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió