Új intézménnyel bővült a Mezőtúri Református Kollégium

2013. november 29., péntek

Szeptember elsején kezdte meg működését Mezőtúron a református óvoda, amelyben jelenleg 50 gyermekről gondoskodnak, de az intézmény 75 kisgyermek befogadására alkalmas. A Mezőtúri Református Kollégium Óvodáját november 28-án, ünnepi istentiszteleten adták át.

Az alkalmon a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét, aki kiemelte, hogy minden pedagógusnak tisztelet jár, de mégis valahol a legembertformálóbb személy az óvónő, mert annyi minden eldől az óvodás években. Bölcskei Gusztáv beszélt egy nem régen megjelent felmérésről, amely azt mutatja be, hogy mit gondolnak magukról, az életről, az élet értékéről, a családjukról, a szerelemről, a jövőről a mai tizenévesek Magyarországon. A Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke ijesztőnek nevezte azt a képet, amit az eredményekből elénk tárul; a sivárságot, és minden mindegy érzést.

„Éppen ezért szeretnénk, ha minél több olyan intézményünk lenne, ahol megtörténne az, ami minden jó református intézményben meg kell, hogy történjen, hogy gyermekek és ifjak úgy élik át életüknek azt a szakaszát, amit ott töltenek, hogy tudják, kihez tartoznak, mi a céljuk, kire számíthatnak, és kinek mivel tartoznak"! - mondta Bölcskei Gusztáv, aki hangsúlyozta, azért kellenek református óvodák és iskolák, hogy amikor az oda járó gyermekek felnőnek, és felelős beosztásokba kerülnek, akkor ne legyenek lelketlenek és irgalmatlanok. „Ezért örömteli minden olyan alkalom, amikor azért adhatunk hálát, hogy a feltámadott Krisztus szeretetébe akarjuk megőriztetni gyermekeinket, unokáinkat, ifjainkat, hogy legyen igazi ismeretünk, amiben tudjuk, hogy kicsoda Ő és mi mire vagyunk képesek"!

Az átadó ünnepi istentiszteleten Mihalina László a Mezőtúri Református Kollégium lelkész-főigazgatója mondott köszöntő beszédet, valamint bejelentette, hogy az óvoda után a gimnázium és az általános iskola épületei is megújulnak kívülről a 2014-es évben. Egyrészt Európai Uniós támogatásból valósul meg a 105 millió forintos beruházás, amelynek önerejét, a mintegy 15 millió forintot a Tiszántúli Református Egyházkerület biztosítja. A remények szerint a 2014/2015-ös tanévet a már megújult épületekben kezdhetik meg a diákok. Mihalina László külön köszönetet mondott Beszterczey Andrásnak is, aki az óvoda épületének felújítási munkálatait felügyelte.

A Nagykunsági Református Egyházmegye esperese beszédében elmondta, hogy 10 évvel ezelőtt, mikor megválasztották a Mezőtúri Református Egyházközség lelkipásztorának, akkor egy helyi önkormányzati tulajdonban lévő óvoda több dolgozója és az oda járó gyermekek szülei kérték, hogy az intézményt vegye át az egyház. Akkor ez a kérés nem teljesült. Végül az élet úgy hozta, hogy az egyházközség tulajdonában lévő, az általános iskolás gyermekek hét köznapi bentlakását biztosító diákotthon működése az egyre csökkenő igény miatt megszűnt. Ma ebben az épületben működik az óvoda. Az ingatlant két ütemben újították fel és alakították át többek között a tiszántúli kerület támogatásával egy három csoportszobás, tornateremmel és parkolóval ellátott óvodává, összesen mintegy 67 millió forintból. Az intézmény két vegyes csoporttal kezdte meg működését 2013. szeptember elsején, a tervek szerint azonban jövőre egy kiscsoportot is indítanak.

Az ünnepi istentiszteleten az óvoda elindulása mellett a Kollégium Gimnáziumának megújult könyvtáráért is hálát adtak. Mintegy tízezernyi kötetnek alakítottak ki új polcrendszert, kicserélték a padlóburkolatot, az asztalokat és székeket és új számítógépeket is vásároltak. A munkálatokat a Tajvani Nagykövetség támogatta.

ttre.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.