Új helyre költözött a Református Házasság- és Családgondozó Szolgálat

2016. május 26., csütörtök

A legtöbben egyéni lelkigondozást kérnek párkapcsolati problémákban, gyermeknevelési kérdésekben, gyászukban.

A Református Házasság- és Családgondozó Szolgálat korábban a Bethesda Kórházban, valamint a Zsinat Abonyi utcai épületében működött, idén tavasszal pedig Budapest belvárosában, a Kálvin tér 8. szám alatt kaptak végleges otthont, ahol méltó körülmények között fogadhatják a hozzájuk fordulókat. Ugyanitt kap helyet a Gyökössy Intézet, valamint annak szakmai könyvtára is.

Mindenkinek van szerepe

Tóth János református lelkipásztor, a szolgálat vezetője azt mondja, hogy egyre nagyobb az igény a lelkigondozásra.

– Statisztikai adataink szerint a hozzánk fordulók nyolcvan százaléka egyéni lelkigondozást kér, a fennmaradó 20 százalékot párok alkotják. Igen ritka alkalom, hogy teljes családok kérnek lelkigondozást. Ennek egyik oka az lehet, hogy nagyon nehéz összeegyeztetni az időpontot, amikor a család minden tagja ráér. Másrészt nem biztos, hogy mindenki úgy gondolja a családban, hogy a probléma őt is érinti, pedig fontos lenne felismerni, hogy a gondok kialakulásában mindenkinek megvan a maga szerepe. Létezik rendszerszemléletű lelkigondozás, de bízunk abban, hogy ha akár egyvalaki eljön a családból, az kihat az egész rendszerre, vagyis a családra.

A cikk a Parókia portálon folytatódik.

Forrás: parokia.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.