Iszlám tárlat nyílt a Debreceni Református Nagytemplomban

2011. április 11., hétfő

„Az iszlám története Magyarországon és kultúrák találkozása” című kiállítás megnyitóján Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke mondott köszöntőt.

A püspök emlékeztetett Gyalui Torda Zsigmond Philipp Melanchthonnak 1551-ben megírt levélre, amelyben jelezte, hogy a budai pasa azt kérte a Debrecenben összegyűlt prédikátoroktól, hogy küldjenek a hódoltsági területekre lelkészeket. Bölcskei Gusztáv szerint ez egy olyan dokumentum, amelyre érdemes odafigyelni a XXI. században, amikor a világvallások és a különböző kultúrák találkoznak. A püspök szerint egy olyan újfaja együttélési modellt kell kialakítani, amely illik a monoteista vallások képviselőihez. A Tiszántúli Református Egyházkerület lelkészi vezetője hangsúlyozta: a Református Nagytemplom kiállító termében helyet kapott iszlám tárlat, lehetőség, hogy a muszlimok elmondhassák, mit tartanak magukról, és melyek azok az elképzelések, amelyekkel hozzá tudnak járulni egy békésebb és reményteljesebb jövőhöz.


forrás: ttre.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió