Istentől kapott hatalom

2018. január 19., péntek

Feloldozni és gyógyítani – e kettőt együtt nevezte a tisztségébe január 19-én beiktatott horvátországi református püspök, Szenn Péter legfőbb feladatának dunamelléki szolgatársa, Bogárdi Szabó István.

Az evangéliumi történetben érezhették magukat Haraszti reformátusai és a Kárpát-medence különböző pontjairól érkezett vendégek, akik a péntek déli órákban zsúfolásig megtöltötték az Eszékhez közeli 300 fős település kicsiny református templomát. Az ünnepi istentiszteleten kértek áldást a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház tavaly novemberben megválasztott vezetőinek – Szenn Péter püspöki és Kel József főgondnoki – szolgálatára.

„Ugyan mi könnyebb? Azt mondani, hogy megbocsáttatnak a te bűneid, vagy ezt mondani: Kelj fel, és járj? De azért, hogy megtudjátok, az Emberfiának van hatalma bűnöket megbocsátani a földön” – ekkor (Jézus) ezt mondta a bénának: „Kelj fel, vedd az ágyadat, és menj haza!” (Mt 9,5-6)

Az ünnepi alkalmon Bogárdi Szabó István püspök a béna meggyógyításáról prédikált, akit barátai a tetőt kibontva juttattak Jézus lábai elé. A történetet Máté, Márk és Lukács – mindegyik a saját stílusában – egyaránt beépítette evangéliumába. „Egyszerű kis történet, de mi lenne, ha megnyílna a mennyezet és ebbe a zsúfolt terembe valakik közénk eresztenének egy bénát, arra kérve minket, hogy állítsuk talpra barátjukat?” – tette fel a kérdést az igehirdető.

A gyógyítás és a feloldozás hatalma

A Magyarországi Református Egyház lelkészi elnöke arra hívta fel az ige hallgatóinak figyelmét, hogy míg Márk és Lukács szerint a csoda szemtanúi ámulatba estek, mint akik ilyet még sosem láttak, Máté leírása szerint a sokaság azért dicsőítette Istent, mert ilyen hatalmat adott az embereknek. „Ez egy mélyebb dimenzió, amitől összeszorul a szívünk” – utalt Bogárdi Szabó István arra, hogy Jézus, amikor tanítványait elküldte a világba, egyaránt hatalmat adott nekik a bűnbocsánat hirdetésére és a gyógyításra.

„Kelj fel és járj” – „megbocsáttatnak a te bűneid”. Melyik a könnyebb? Melyik a nehezebb? Melyik a fontosabb? Melyiket tudjuk kimondani, bízván abban, hogy Isten ad hozzá erőt, és melyiket nem bírjuk, nem akarjuk kimondani? – kérdezte mindannyiunktól az igehirdető. Mint mondta, sokan annyit várnak az egyháztól, hogy gyógyítson és segítsen az emberek nyomorúságán, míg egyes keresztyének csak a bűnbánat és a megtérés fontosságát hangsúlyozzák, ezt szabják az áldás és a szeretet feltételéül. „Hajlamosak vagyunk csak az egyiket nézni, a másikat elvetni, de Jézusnál ezt a gyógyítást és a feloldozást mindig együtt látjuk. Külön-külön mindkettő nehéz, együtt viszont mindkettő könnyű” – hangsúlyozta a Zsinat lelkészi elnöke.

„Itt, a Baranya-háromszögben, e meggyötört, sokat civakodó közösségben mi a könnyebb? Hetvenhetedszer is megbocsátani? Végre talpra állni? És mi a sorrend?” – prédikációja végén Bogárdi Szabó István imádságra buzdított a horvátországi reformátusokért és új vezetőjükért, hogy tudjanak élni az Istentől kapott hatalmukkal: töltsék be a gyógyítás és a feloldozás szolgálatát.

A szeretet igazsága

Ezután a haraszti templomban letette esküjét a nemrég megválasztott püspök. A Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház 2017 novemberében tartott tisztújító zsinatot, melynek eredményeképp a következő hat évben Szenn Péter püspök és az újraválasztott Kel József főgondnok vezeti a kicsiny református közösséget. Szolgatársaik, a Kárpát-medencei református egyháztestek vezetői Isten áldását kérték mindkettejük és az új zsinati ciklus minden tisztségviselőjének – Gamos Igor főgondnokhelyettes, Hájek János zsinati jegyző és pénztáros, Turšić Darko missziói előadó, Čokolić Atila jogi tanácsadó, Kanalas János szlavóniai esperes és Káposzta János egyházmegyei gondnok, valamint Bíró Ferenc baranyai egyházmegyei gondnok – szolgálatára. (A baranyai esperesi és a számvevői tisztséget novemberben nem sikerült betölteni.)

„Meggyötört népünknek leginkább közösségre van szüksége” – ezek voltak szinte az első szavai beiktatott püspökként Szenn Péternek, aki azt is hozzátette: annak módját már nem kell tovább keresni. „Isten örökkévaló igazsága az a szeretet, amit Jézus Krisztusban adott a világnak, ezt kell megosztanunk másokkal” – mondta püspöki székfoglaló beszédében. Arra hívott mindenkit, hogy ne a saját igazát keresse, hanem alázattal, hosszútűréssel és örömmel élje mindennapjait.

Szenn Péter 1975. augusztus 8-án született. Sárospatakon és Eszéken végezte tanulmányait. Haraszti, Brekinszka és Vinkovci gyülekezetek lelkésze. Korábban a Katechetikai Hivatal vezetőjévé nevezték ki, 2011-ben pedig az országos egyház missziói előadójának választották meg. Felesége, Balázs Vanda szintén lelkipásztor.

„… én választottalak ki”

Huszár Pál főgondnok, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnöke köszöntőjében Isten áldását kérte az új püspökre és feleségére, valamint gyülekezeteikre, s egyben arra biztatta őket, Istentől kérjék el az erőt a megnövekedett feladatok elvégzéséhez, abban támogassák egymást.

Antun Škvorčević pozsegai püspök megköszönte az újonnan beiktatott püspök ökumenikus szellemiségét és azzal bátorította, hogy Jézus Krisztus választotta őt ebbe a szolgálatba, akinek mindannyian tanítványai, sőt az ige szava szerint barátai vagyunk, így pedig katolikusok és reformátusok egyaránt egy közösség tagjai. Bramko Berić evangélikus püspök arra kérte Istent, töltse be teljesen Szentlelkével az új vezető szívét, hogy hűségesen tudja végezni a békéltetés rá bízott szolgálatát.

Fülöp Attila egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár Balog Zoltán emberierőforrások-miniszter köszöntő gondolatait tolmácsolta, aki a református egyházat a túlélést jelentő bárkához hasonlította a horvátországi magyarok életében, egyben biztosította az anyaország támogatásáról az általuk végzett nemzetmentő munkában.

Az istentiszteleten közreműködött az Alfalusi vegyeskórus, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának harsona kvartettje és Kátai Zoltán énekmondó, aki a térség reformátorának, Sztárai Mihálynak Mindenkoron áldom az én Uramat kezdetű dicséretét adta elő.

A mai Horvátország területén a reformáció tanai gyorsan támogatásra találtak. Sztárai Mihály (?-1575) Szlavónia és Baranya területén mintegy 120 gyülekezetet alapított, püspökségének székhelye Laskó volt. Az ellenreformáció hatására számuk jelentősen visszaesett, a 2011-es népszámláláson valamivel több mint négyezren reformátusnak vallották magukat, köztük csehek és horvátok is. Ezek a közösségek Trianon után a Szerb-Horvát-Szlovén királyság (később Jugoszlávia) területén létrejött református egyház részei lettek. Az önállósult Horvátországban több református egyház is létrejött, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház 2013-ban csatlakozott a Magyar Református Egyház testvéri és hitvallási közösségéhez.

Feke György, fotó: Vargosz

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.