A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Jándon valami izgalmas történik: romák és nem romák, egyházi és önkormányzati szervek fogtak össze a környék fiataljaiért. A Felebarát-program lassanként regionális kezdeményezéssé alakult.
2009 őszén a jándi református egyházközséget és annak lelkészét, Forró Évát azzal az elképzeléssel kereste meg Szücs M. Klára, a Református Missziói Központ Cigánymissziójának akkori koordinátora, hogy a Szabolcs-Beregi Egyházmegyében a konfirmációra készülő fiatalok részére csendesnapokat kellene szervezni. A jándi presbitérium pedig úgy döntött, hogy a gyülekezeti teremben és a helyi iskolában kapjon helyet a program, ami a Felebarát nevet kapta.
Így indult ez az egyedülálló, kiszélesedő összefogás, melybe aztán Koncz Zoltán, a község polgármestere, illetve Dacsó Linda Gabriella, a jándi Cigány Kisebbségi Önkormányzat vezetője is bekapcsolódott. Támogatta a Szabolcs-Beregi Református Egyházmegye esperese, Csegei István és Gregussné Búzás Irén, a Tiszántúli Református Egyházkerület cigánymissziós lelkésze is, illetve Baloghné Magyar Erzsébet, a Református Missziói Központ (RMK) vezetője. 2009. október 25-én, az első csendesnapon már ötvenegyenen vettek részt: rétközberencsi, fényeslitkei, barabási, ilki és jándi fiatalok. Megmozdult az egész környék.
A kezdeményezés, amiből mára már gördülékenyen működő, vonzó program lett, radikális válasz a mai magyar társadalom – gyülekezeteket is érintő – legfájóbb problémájára, a széttagoltságra. Az elkülönülésre, az egymástól való elfordulásra a jándiak válasza: széles összefogás, amely még a felekezeti, intézményi határokon is átível. A befogadás hiányára pedig azt felelik a szervezők: tekintsük egymást felebarátnak. A romákat nehezen fogadják be a református gyülekezetek? Akkor nem tehetünk mást – nézzünk úgy a roma fiatalokra, mint a jövő presbitereire, a jövendő egyházának oszlopaira! És a szeretet hatékonynak bizonyult. Fontos az is, hogy a konfirmáló korosztályt szólítja meg a program – pontosan akkor fordul a fiatalokhoz, amikor azok a leginkább lemorzsolódhatnak, kieshetnek az egyházi struktúrából. Forró Évát arról kérdeztük, mi motiválta, amikor nekikezdett a szervezésnek. Így válaszolt:
„Nem mindig könnyű az együttélés. Az államigazgatási törvények, észrevételünk szerint, nem voltak alkalmasak arra, hogy a belső ellentéteket csökkentsék. Így azt gondoltuk, hogy eljött az ideje annak, hogy a református egyház tegyen valamit. Az együttélés feltétele az, hogy ismerjük egymást és egymás elvárásait. Sajnos nagyon sok viszály volt az elmúlt időszakban, és félő, hogy még lesz is. Az Úr Jézus tanítása szerint a szeretet nem személyválogató, Isten előtt mindenki egyenlő. Szeretném, ha ezt mindenki szem előtt tartaná és így élné az életét. A célunk az, hogy minél több fiatal jusson el a konfirmációig, és vegye azt komolyan, hogy így teljes jogú felelősségteljes tagja lesz a gyülekezetnek. A gyülekezeti tagok száma a kisebb falvakban nem igazán gyarapszik. A fiatalok nem maradnak itt, mert nincs iskola, nincs munkahely. És talán a jövő gyülekezete, ha még merészen is hangzik, ezekből a fiatalokból épül majd fel.”
Az egyházmegye gyülekezetei felajánlásaikkal támogatták a programot, például krumplit, olajat küldtek a vacsorához. Minden, így a paprikáskrumpli is összefogás eredménye. És ez hallatlanul fontos tapasztalat a résztvevők számára is. Az alkalmak célja, a szervezők szerint, az evangélium hirdetése és a tartalmas, vidám időtöltés mellett a közösségi élethez szükséges képességfejlesztés. Ezt persze csak a gyakorlatban lehet megvalósítani: a gyerekek aktívan részt vesznek az ételek elkészítésében (különösen sikeres akció volt a csokisfánk-sütés), környezetük rendbentartásában, emellett egészségügyi, higiéniai ismeretekre tesznek szert. Mindennek hátterében az a lelkiség áll, melyet így fogalmaznak meg a program gazdái: „Ha nem szólítjuk meg őket az Evangéliumon keresztül, a számukra érthető, értelmezhető módon, akkor megtagadjuk Krisztus parancsát.”
És most ismerkedjünk meg személyesen néhány jövendőbeli presbiterrel. A tiszafüredi Bán Zsigmond Református Általános Iskola fotó-média tanszakos diákjai jóvoltából egy nagyszerű riportsorozat készült velük – ha az ezt tartalmazó DVD a kezünkbe kerül, feltétlenül nézzük meg. A beszélgetéseket épp azután rögzítették, hogy Ősz András rétközberencsi lelkipásztor az irgalmas samaritánus történetéről mesélt az egybegyűlteknek – arról az igerészről, mely meghatározza ennek a hallatlanul fontos szolgálatnak az egészét, és arra világít rá, hogy nem bújhatunk ki az egymásért való felelősségvállalás alól.
Karcsi hetedikes, ács akar lenni. Nagyon szeret focizni – ezt jegyezzük meg, mert visszatérő motívum a jándi és környékbeli srácoknál. Karcsi védő-alkat. A csendesnapokat a résztvevők miatt kedveli. István ötödikes, rajztehetség. Művészeti suliban akar továbbtanulni. A samaritánus története megfogta, ő is segítene egy bajbajutottnak. Szokott imádkozni, kedvenc éneke is van. Szeretne konfirmálni. József várja a nyári tábort: mert ott focizni és beszélgetni lehet. Jönnek a barátai is. Mérnök szeretne lenni, és a matek egész jól megy neki. A hittanórákat élvezi, mert olyankor lehet nevetni és komolynak is lenni. Máté Berencsről jött, azt mondja, „foglalkozása” a focizás és a számítógépezés. Gyanítjuk, hogy a tanulás is. Le akar konfirmálni, hogy „mehessen tovább”. És nehogy azt mondják róla, hogy nem tudott lekonfirmálni. Nos, mi biztosak vagyunk benne, hogy sikerülni fog neki, és drukkolunk. Közmegegyezés: a foci a legjobb. Meg a pecázás, csírázott tengerivel. Dani reppelni is tud, méghozzá kitűnően, és be akarja járni a világot. A konfirmációra ő is készül. Ez csak négy fiú – a mennyiből? Több tízből vagy több százból, ha a környéket nézzük; de országos viszonylatban többezer fiú várja, hogy meghívják, felebarátként forduljanak hozzá, focizzanak és beszélgessenek vele, tanítsák – és lássák benne a potenciális, egyenrangú egyháztagot, a jövő presbiterét, misszionáriusát.
A gyerekek vidámak, felszabadultak. Forró Éva is mosolyog, amikor arról beszél, hogy a kezdeményezés a fiatalok felé felpezsdíti a felnőtteket is: „Építőleg hat a gyülekezetre, mindenki szívesen jön segíteni. Ahol élet és nyüzsi van, ott megpezsdül a vér.” És nemcsak a gyülekezetben, hanem az egész faluban.
Toldiné Tariksa Éva jándi gondnok arca is ragyog, amikor meséli: sokáig nem voltak Jándon gyerekalkalmak, most lettek, és ez már jó. A presbiterek részt vesznek a szervezésben, a falu nőszövetsége is, de megmozdult az egész község – ilyen a valódi közösségépítés. Mindenkit biztat, hogy hasonló programokat indítson be saját környezetében. „Bátran fogjanak bele a gyülekezetek, mert ez összefogásra tanít – nagyon jó érzés, hogy egy közösségnek vagyok a tagja.” Az is nagyszerű tapasztalat volt, mondja, hogy mindenünnen érkezett a lelki és anyagi támogatás. „Minden nyitott a gyerekek előtt” – int körbe Toldiné Tariksa Éva, és talán ebben a mozdulatában ki is fejeződik az a befogadás, amire ezeknek a gyerekeknek elsősorban szükségük van.
Akit befogadnak, maga is befogadóvá válik. A jándi és Jánd környéki gyerekek a siketmisszió fiataljait is vendégül látják, és a közös játék mindig jó élmény. Az egyre növekvő létszámú csendesnapok után a fiatalok igényelték a nyári hosszabb együttlétet is. De a táborzárással sem áll meg az élet, és már meg is van a következő, őszi alkalom dátuma: a Felebarátokkal legközelebb október 24-én lehet találkozni, Rétközberencsen.
Szűcs Terézia