Hittel vértezett százévnyi derű

2012. május 29., kedd

Tamás Aladárné Szűcs Ilona a napokban ünnepelte századik születésnapját. A rimaszombati Ilonka néniről akkor kezdtek megjelenni a híradások, amikor nemrégiben megfosztották szlovák állampolgárságától. 2006-ban életművéért még megkapta a Szlovák Köztársaság Arany Plakettjét.

„A boldog élet titka a szeretet" – nyilatkozta a születésnapját megelőző napokban Tamás Aladárné Szűcs Ilona, aki boldogan tekint vissza mind a száz esztendejére. Ilonka néni, mint mondja, egész életében Isten ajándékaként tekintett az örömre és a bánatra egyaránt. Igen, a bánatra is, ami az Úr eszköze arra, hogy újraformálja és nemesebbé tegye az embert általa.

Ilonka néni 1912-ben az akkor még Magyarországhoz tartozó Gömör vármegyei Várgedén, magyar állampolgárként született. Életének színtere, Rimaszombat és környéke, ahol tanítóként dolgozott mindvégig, a trianoni diktátummal került először Csehszlovákiához, majd egy rövid időre vissza Magyarországhoz, aztán újra Csehszlovákiához, végül annak széthullása után Szlovákiához. Természetes volt tehát számára, hogy – amint azt az Országgyűlésnek a határon túliak egyszerűsített honosításáról meghozott döntése lehetővé tette – kérte a magyar állampolgárságot.

Mivel a szlovák törvények bejelentési kötelezettséget róttak rá, a magyar állampolgárság elnyerése után tájékoztatta erről a szlovák hatóságokat, akik a Szlovák Köztársaság Arany Plakettjével 2006-ban életművéért kitüntetett, tisztességben megőszült asszonyt megfosztották szlovák állampolgárságától. Arról szóltak akkor a sajtóhírek, hogy a szlovák állam döntése felzaklatta Ilonka nénit, de ennek – nyilván éppen a mindenre ajándékként tekinteni tudásnak köszönhetően – mára nyoma sincs. Már optimistán beszél a jogtipró szlovák ellentörvényről: meggyőződése, hogy előbb-utóbb északi szomszédunknál pozitív változások történnek a kettős állampolgárság megítélésében.

Hálaadás

Ilonka néni tágabb körben megrendezett születésnapi ünnepsége május 20-án volt. A rimaszombati református templomban megtartott hálaadó istentiszteleten Erdélyi Géza nyugalmazott felvidéki püspök prédikált. Az ünnepi alkalomból a Simonyi Alapítvány a szlovákiai magyar nemzetrész javára végzett oktatói és nevelői tevékenységének és példamutatásának elismeréseképpen a civil helytállásért alapított Petőfi-díjat adományozta a születésnaposnak. A díjátadón közreműködött a Blaha Lujza Vegyeskar és Dráfi Mátyás érdemes művész. Az ünnepséget szervező rimaszombati református gyülekezet nevében Molnár Sándor lelkipásztor és Bán Zoltán egyházgondnok köszöntötte az ünnepeltet.

Ezután szerettei, barátai, egykori diákjai, a civil szervezetek képviselői szeretetvendégségen köszöntötték az idős pedagógust. A köszöntők között volt Kolczonay Katalin egyetemi tanár, újságíró is, aki az előző napon az erdélyi Sikéren véget ért Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem jókívánságait, biztatásait hozta el. Az általa átadott üdvözlőlapot negyvenen írták alá szerte a Kárpát-medencéből, Nyugat-Európából és a tengerentúlról is, köztük Ilonka néni számos személyes ismerőse.

Itt kapott szót Czimbalmosné Molnár Éva, Magyarország kassai főkonzulja is, aki Ilonka nénit a felvidéki magyar közösség világító lámpásának nevezte. Az ünnepeltet az Emberi Méltóság Tanácsának nevében Lomnici Zoltán elnök méltatta. Elmondta, hogy mindenki tudja, hisz az egész világot bejárta a hír, hogy van egy édesanya, aki nyilvánosan vállalta a magyarságát s ezért számos hátrány érte, kitörölték a lakcímnyilvántartásból, az okmányait nem fogadják el a szlovák hatóságok, nem szavazhatott a választásokon. „Az anyaország most érezheti, hogy mit jelentett Trianon, hogy mit vesztettünk. Én azt gondolom, hogy az egész magyar nemzetnek mutat példát Ilonka néni, és az Isten áldását kérem rá" – mondta az idős asszony jogi képviseletét a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán ellátó szervezet vezetője.

Kitartó gyökér

Időskorú hitsorsosunk nem hajlandó lemondani szlovák állampolgárságáról. Bízik az ország alkotmányában, amely kimondja, hogy északi szomszédunknál akaratán kívül senki sem fosztható meg állampolgárságától. Mint mondja, nem magáért, hanem az ősök tisztelete, a múlt és a jövő miatt vállalta ezt a tortúrát. Bízott benne, hogy százan, ezren követik majd példáját, ezzel kényszerhelyzetbe hozva a törvényalkotókat. Nem így történt. Ennek ellenére bízik abban, hogy eltörlik, de legalább is jelentősen módosítják ezt az alkotmányellenes törvényt. Ilonka néninek so­kat jelent, hogy harcában maga mögött tudhatja az egész magyar nemzet figyelmét és szeretetét.

A pedagógus ma is aktív. „A rimaszombati Wass Albert Magyar Nyugdíjas Kör alapítójaként nyugdíjasaimnak rendszeresen műveltségi előadásokat tartok" – meséli, és azt is elárulja, hogy minden magyar rendezvényen ott van: „Azért, hogy minél többen legyünk." Az egész életében fiatalokkal foglalkozó tanítónak természetesen üzenete is van az előttünk álló század fiataljai számára: „Tiszteljék az időseket, ügyeljenek a szép és választékos magyar beszédre, ismerjék meg és legyenek büszkék magyar múltunkra, erősítsék és őrizzék meg magyar identitásukat." Ilonka néni két költőt rendszeresen idéz megszólalásaiban: Reményik Sándor templom- és iskolavédelemre szólító, jól ismert mondatát és Alföldi Géza sorait: „...ezen a véres, küzdelmes harcon / A gyökér kitartson!" Mert ha az megmarad, még ha az ágak letörnek is, újra kihajthat és lombkoronát növeszthet.

Tamás Ilona 1912. május 16-án született Gömör vármegyében, Várgedén. Édesanyja Székesfehérvárról, édesapja Mezőkeresztesről származott. Tanítói oklevelet 1933-ban a Pozsonyi Orsolyarendi Apácák Magyar Tanítónőképző Intézetében szerzett (a ballagási fotón ő a bal oldalt fekvő lány). Runyában, majd később a nagybalogi református felekezeti iskolában tanított. 1937-ben férjhez ment, első lánya 1943-ban, a második 1945-ben született. Állatorvos férjét 1955-ben elvesztette. A tőle örökölt családi földek miatt kulákká nyilvánították és a tanítástól is eltiltották. 1958-tól térhetett vissza a pedagógusi pályára, mert volt tanítványai kiharcolták, hogy az ő gyermekeiket taníthassa Nagybalogon. 1974-ben ment nyugdíjba. Ekkor pedagógusi életműdíjként megkapta a J. A. Komensky-díjat és a kiváló pedagógus kitüntetést, utóbbit – akkor egyetlen magyarként – vehette át az akkori csehszlovák miniszterelnöktől. Sok sikert ért el a Csemadokban végzett munkája révén: rendezvényeket szervezett, színpadi műsorokat rendezett, színjátszó, tánc-, kézimunka- és egyéb szakköröket vezetett. 2006-ban életműdíjként megkapta a Szlovák Köztársaság Arany Plakettjét és a Magyar Köztársaság Oktatási Minisztériumának dicsérő oklevelét. 

 Reflap/Felvidek.ma/parameter.sk/rirek.sk

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.