Hatályon kívül helyezik az új egyházi törvényt

2011. december 16., péntek

Pénteken jelentette be Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője, hogy "jogtechnikai megfontolások" miatt  hatályon kívül helyezik a júliusban elfogadott új egyházügyi törvényt.

A politikus azt is elmondta, hogy az új jogszabályt még az idén el kell fogadni, várhatóan a két ünnep között.

Egyelőre az a feladata a parlamenti többségnek, hogy visszavonja a jogszabályt. Lázár János azt mondta, hétfőn "megtalálják" a jogtechnikai megoldást a hatályon kívül helyezésre.

A jogszabály tartalmán, annak struktúrájában az újbóli elfogadás során sem fognak változtatni - szögezte le Lázár János. A hatályon kívül helyezést Lázár János azzal indokolta, hogy a törvény nyári elfogadásának módja nem felelt meg "minden közjogi kritériumnak".

A Parlament kétharmados többséggel, sarkalatos törvényként fogadta el június 11-éről 12-ére virradó éjszaka, a nyári szünet előtti utolsó ülésnapján a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvényt. A tervezet a korábbi elképzelésekkel ellentétben az utolsó órákban változott meg: három kategória helyett mindössze tizennégy egyházat ismer el az új törvény, a többi vallásfelekezetnek újra nyilvántartásba kell vetetnie magát.

Reformatus.hu/MTI

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió