Hamarosan indul a Szeretethíd

2011. április 21., csütörtök

A Magyar Református Szeretetszolgálat harmadszor szervezi meg a Szeretethíd Kárpát-medencei református önkéntes napokat május 20-21-én.

Tavaly több mint 8000 önkéntes mozdult meg azért, hogy segítsen a környezetében élőkön. A Szeretethíd a Magyar Református Szeretetszolgálat programja, és mindenki számára nyitott, aki kész segíteni a környezetében élőkön. Célja, hogy a társadalmi felelősségvállalás jegyében az ország minden területén munkálkodjanak kisebb-nagyobb csoportjaink szociális, fejlesztési vagy ökológiai területen, valódi segítséget nyújtva ezzel településeknek, intézményeknek, gyülekezeteknek. 

A program azzal a céllal jött lére, hogy a református egyház megmutassa, nem csak panaszkodni tud, hanem képes és kész tenni a környezetében élőkért. A határokon átívelő segítségnyújtással már három éve megmutatjuk, hogy egy közösség, ha összefog, mennyi jót tud tenni – mások és saját maga számára is.

A Szeretethíd az Önkéntesség Európai Évének kiemelt magyarországi rendezvénye. Az idei Szeretethíd fővédnöke Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke, és Schmittné Makray Katalin, a köztársasági elnök felesége lesz.

A korábbi években is számos ismert személyiség vett részt fővédnökként, vagy támogatóként a Szeretethídon, mint például Kovács Árpád, Sebestyén Márta, Bölcskei Gusztáv, Csűry István, Gundel Takács Gábor, Balczó András, és Hűvösvölgyi Ildikó.

Megvalósult projektpéldák:
-    gumiabroncsból gumitéglák az óvodának
-    karaoke party az idősek otthonában
-    baracskai fogvatartottak temetőrendezése
-    szemétszedés, takarítás, falfirka-takarítás, faültetés

{youtube}d-rGWTPxnzs{/youtube}


Kérjük, segítse munkánkat, és segítse a rászorulókat azzal, hogy lehetőségeihez mérten beszámol a kezdeményezésről, mellyel felhívhatjuk a figyelmet arra, hogy szükséges és kell segítenünk a bajbajutottakon.

Szeretethíd-koordinátor:   
Vad Lilla 
telefon: 30/678-7355   
e-mail: szeretethid@jobbadni.hu   
szeretethid.jobbadni.hu   

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.