Gyertyagyújtással a rasszizmus ellen

2012. december 01., szombat

Gyertyagyújtással tiltakoztak péntek este a debreceni Református Nagytemplom előtt történelmi egyházak, az önkormányzat, valamint pártok és civil szervezetek képviselői a rasszizmus és a gyűlöletkeltés ellen. Az eseményen Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspök mondott beszédet.

Bölcskei Gusztáv püspök Gyöngyösi Márton egy a zsidóságot sértő hétfői parlamenti felszólalására utalva úgy fogalmazott: "nemrégiben olyan szó hangzott el, ami nem száll el, belegázolt sokak lelkébe és sokakat érintett meg". Ami most történt, ahhoz szavunk kell, hogy legyen – hangoztatta a Magyarországi Református Egyház lelkészi elnöke, aki szerint kétféle ember van: ilyen és olyan. Más megkülönböztetés és besorolás, listázás, az ördögtől való – mondta Bölcskei Gusztáv. A püspök feltette a kérdést: "mi lenne, ha a határon túli magyarokat is listáznák ott, ahol élnek? Mi lenne, ha a kettős állampolgárságot felvevő határon túli magyarok kapcsán is nemzetbiztonsági kockázatot emlegetnének helyi politikusok?"

A Debreceni Európa Rádió felvétele – by reformatusponthu 

A rendezvényen megjelent Bosák Nándor, a Debrecen-Nyíregyházi Római Katolikus Egyházmegye püspöke, Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke Kósa Lajos, Debrecen polgármestere, továbbá a Fidesz, az MSZP, a DK és több civil szervezet képviselője. A zuhogó esőben a debreceni Kossuth téren megjelent mintegy száz résztvevő az esemény zárásaképp elénekelte a Himnuszt.

Európa Rádió – MTI, kép: Barcza János

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.