Nagyon sok közösség küzd azzal a problémával, hogy bizonyos generációk hiányoznak a soraikból. Amikor körülnézünk egy-egy istentiszteleti alkalmon, nem látható tisztán a jövő záloga.  A nyugdíjas és szépkorú résztvevőkben ott visszhangoznak a konfirmandus bizonyságtételek: „Református magyar vagyok, halálomig az maradok. Vallásomnak semmi foltja, tiszta, mint a menny égboltja. Amint én e tiszta vallást megszerettem, úgy áldjon meg, úgy szeressen Isten engem!” A tátongó űrhöz nem lehet hozzászokni. Ezt jelezte az az igény, amit a presbiterek fogalmaztak meg, mikor átvettük a gyülekezet pásztorolását tizenhárom évvel ezelőtt: „A fiatalokra szenteljünk kellő figyelmet.” Nincs ezzel semmi baj. A fiatalok várják a felnőttek óvó pillantását. Vevők a gyülekezeti programokra. Szeretnek közösségben lenni. Főleg a 12-15 éves korosztály, akiknek a világra nyíló nagykapu nem tárult még fel teljes szélességében. A késődélutáni, koraesti kimenő a lelkészi szabadkártyával valósítható meg a legkönnyebben: „Tiszibá hívott minket pizzázni, focizni, filmezni, ifire, stb. a parókiára.”

Ameddig egy adott köteléken belül mozgunk, a megszólítás, a mozgósítás, a motiváció, az irányok és cselekvési tervek könnyen kivitelezhetőek. Bojtor István ny. lelkipásztor, amikor visszatekintett az életére, a következőt állapította meg: „A legboldogabb időszakom volt, amikor taníthattam. Becsengettek, a diákok ott ültek a padokbankíváncsi tekintettel és vártak rám.” Pontosan visszaadja ez a gondolat, hogy mit jelent, ha a gyülekezeti lelkésznek bejárása van a helyi óvodába, iskolába. A formálandó anyag ott van kéz alatt, már csak mívesen dolgozni kell vele.  Micsoda többlet, ha a tanárok, nevelők partnert látnak a papban és nem ellenséget. Ennél már csak az nagyobb gyönyörűség, ha a szülő megfontolja a gyermek lelki vezetésének néhány opcióját. Megtapasztalhattuk az igazgató figyelmességét, amikor az órarend egyeztetés ügyében először minket keresett meg. A pedagógusok a kiajánlott gyermekprogramokat 100%-ban támogatták, munkát fektettek bele, hogy a pályázati kiírás, az alkalom, a gálaműsor, a tábor, a kirándulás sikeresen megvalósuljon. A tanóráik, a saját szabadidejük, a gyermekükkel, párjukkal eltölthető fajsúlyos percek terhére irányították az ifjak gondolatait, mozdulatait az üdvös közös cél érdekében.  Az első ifinkre az iskolaigazgató maga is eljött, ezzel is támogatva a fiatalok között végzett szolgálatot. Ugyanezt a hozzáállást képviselte az iskolavezetői pozíció betöltéséig, majd utána, mint közösségfejlesztő szakember.

Így lehetett közösen számtalan, lelki tartalmat hordozó programot megvalósítani. Nem volt kérdés, hogy a Szeretethíd akciójában a diákság is részt vesz a délelőtti órák rovására. Mindig nyitottak voltak a pedagógusok, hogy a Világimanap, a Teremtés hete, a „Hittem ezért írtam!”programokat bekapcsoljuk az oktatásba. A 72 óra kompromisszum nélkül kezdeményezés idejére felmentették tanulmányi kötelezettségeik alól a konfirmandus diákokat, és a fiatalok 21 házi áhítatot tartottak magányos embereknél. Az észak-írországi testvérgyülekezettel közös uniós pályázat eredményes megvalósítása érdekében fél éves munkát fektettek be a szülők, a gyerekek és a pedagógusok. A közös felkészülés nem csak a kultúrák, a gyülekezetek közeledését, hanem az ökológiai kérdések tudatosítását szintén szolgálta. Az Ökumenikus Segélyszervezet által támogatott, rendkívül sokrétű féléves programunkat, amit az internethasználat veszélyei és lehetőségei témában szerveztünk, a pedagógusok hathatós jelenlétével és közreműködésével tudtuk sikerre vinni. A felsorolt alkalmakon és a többi hasonló esetében a kulcskérdés mindig az ifjak megszólítása volt. Mit tudunk ajánlani, amire ők szívesen rábólintanak, amihez csatlakoznak? Ehhez elengedhetetlen volt a jelenlét az életükben, a sorsukban mozgó egyéb tekintélyek igenlése, és a szerveződő közösség, feladat, program életigenlő, pozitív hangulata.

Az eddigiekben a gyülekezeti életbe különböző formákban becsatornázott fiatalokról írtam. Mindezt a rövid skiccet azért, hogy lehessen érzékelni a terelgetést, a hatásgyakorlást, a jó irányba történő befolyásolást. A kép nagyon hézagos és esetleges, de talán a szándékok kiviláglanak belőle. Isten ügyének legyenek részesei a fiatalok. Tapasztalják meg, hogy mit jelent az evangéliumot átadni, azzal szolgálni a másik ember felé. Fedezzék fel, hogy az egyház nem egy zárt burok és a jelen viszonyaira, kihívásaira szintén rendelkezik válaszokkal. Nem egy kész istenképet akarunk elfogadtatni velük, hanem Istennel hívjuk párbeszédre őket. A legmélyebb pillanatok a konfirmációi előkészítő alkalmaihoz kötődnek. Itt történtek csodák. Amikor egy vadnak és ellenállónak tartott fiú lett a bajnok a csoportban, az egy év alatti, több mint negyvenszeres templomlátogatásával. Aztán ott volt az a fiúcska, aki félévkor több tantárgyból is bukásra állt, de hittanból olyan 5 oldalas, hibátlan vizsgadolgozatot írt, amire iskolai pályafutása alatt nem volt példa. Gyertyafény mellett, teázgatva, a Bibliára hajolva röpült az idő, nem akaródzott hazamenni senkinek. Különleges gondja volt az Úristennek egyesekre, akiket ilyen pillanatokban szólított meg, pecsételt el magának.

Valahol, miközben munkánk részleteiben elvesztünk, Isten nagyon valóságosan belenyúlt az ifjak életébe. Bár csak egyszerű eszközök voltak a tarsolyunkban, Isten mégis különlegessé tudta azokat tenni. Míg először bizonyos körökben cikizés tárgya volt az egyházi gimnázium, a teológia megcélozása, mára megbecsült és követendő példává lett. Nos, ezek a fiatalok, akik hosszabb, rövidebb utat tettek meg Isten ösvényén, nem voltak restek arra sem, hogy felelősséget érezzenek a saját gyülekezetük jövője iránt. Nem elégedtek meg azzal, hogy lelki fészekre leltek Kelenföldön vagy a Refit alkalmain, hanem helyben is éreztetni akarták Istennek mindenre elégkegyelmét. Amit ők megtapasztaltak a spirituális utazásuk során, abba kívánták részesíteni az általuk nagyra becsült és szeretett gyülekezetük tagjait.

Bár 2008-ban szerettük volna a vasárnapi liturgiát megújítani az országos kezdeményezés hullámait meglovagolva, nem tudtunk tartós hatást elérni. Egy idő után kifogytak a lelkes igeolvasók. 2014-ben „Dicsőítő negyed” néven az istentisztelet előtti negyedórában modern énekeket tanultunk és azokkal magasztaltuk az Urat. Bár az idősek kedvelték ezeket az énekeket, nem nyertünk meg általa újabb fiatal életeket. A 2016-2017-es esztendők fordulópontot hoztak a fiatalok szolgálata területén. Isten folyamatos vezetése, a jó példák hatása, az észak-írországi testvérgyülekezettől származó megkerülhetetlen impulzusok, az ifjak egymást bátorító kiállása megérlelt egy olyan hitbeli hajnalhasadást, ami nem emberi szándékok szülötte.

Két olyan változás, olyan irány került bele a gyülekezet életébe, amiért csak hálát adhat a gyülekezet vezetősége és közössége. A fiatalok önként, dalolva jelentkeztek, hogy Isten nagyobb dicsőségére, a gyülekezet épülésére szeretnének szolgálatokat végezni. Eddig is nyilvánvaló és tudott dolog volt a számunkra, hogy a gyülekezet akkor tölti be a küldetését, ha mindenki a saját kegyelmi ajándékát aktivizálja (Róm 12,6-8). A szolgálatban kibontakozó lelkek ölelkeznek egymással és növekednek a Szentlélek áldásaiban. Vágy és bátorság támad a szívekben, hogy minél többen részesei legyenek ennek a páratlan hittapasztalatnak, ami maga az Isten bűnbocsánatában való részesedés. Milyen különleges átélni az Isten emberi bölcsességen túlmutató vezetését, hogy a fiatalok akkor jelentkeztek, amikor már ők maguk is rendelkeztek lelki elemózsiával, amit megoszthattak másokkal.

Vasárnapi istentisztelet két ponton is változást mutat 2017 böjtjétől. Hétről hétre újabb dicsőítő énekek kerülnek be a gyülekezeti repertoárba. Az igehirdetés előtt gitárral és cajonnal kísért énekek hangoznak el a fiatalok előadásában. Ezek a régi, új dicséretek nem csak a változatosságot csempészik be az istentiszteletbe, hanem olyan lelki tartalmakat fejeznek ki, amikre a közösség áment mond. Sőt az énekeket elviszik a hétköznapjaikba és ott is dúdolják, éneklik. A másik új elem a laikus bizonyságtétel, ami teret enged a hittapasztalatok megosztásának. Az igehirdetés, imádság, áldás után, a hirdetések előtt lehetősége van a testvéreknek egymást bátorítani. „…egymás hite által kölcsönösen erősítsük egymást...” (Róm 1,12). Ennek a szolgálatnak az édes terhét szintén a fiatalok hordozzák. A tér, az idő és a szó viszont mindenkié, aki élni kíván vele. A fiatalok szárnyaikat megerősítették a gimnáziumi és kollégiumi áhítatok alkalmával és itt már teljes biztonsággal szólnak életük Uráról.

Új szín a hitéleti palettánkon a „Messy Church” alkalom, amit először 2016. november 5-én tartottunk meg. Ekkor még kézen fogva, egyhetes aktív előkészülettel, Carolin Orr bangori testvérünk vezetésével. Az észak-írországi delegáció által hozott képzés egyik eleme ennek a gyülekezeti alkalomnak a megismertetése volt. Mi az értelme? Hogy fogjunk hozzá? Milyen eszközöket használjunk? Milyen célt tűzzünk ki magunknak? – a kezdeti lépéseknél ezeket a kérdéseket tettük fel. Az első sikeres, rendhagyó gyülekezeti istentisztelet, amit teljes egészében a fiatalok lelkesedéséből és munkájából nőtt ki, ismétlés után kiáltott. Így tűztük ki nagypénteket a következő, nem mindennapi istentisztelet dátumaként. A tinédzserekből és a fiatal felnőttekből hamar létrejött a szervező csapat. A március 18-i személyes megbeszélés alkalmával megalakultak a különböző körök, akik a liturgiáért, a dizájnért, a promócióért, a kreatív feldolgozásért és a zenéért feleltek. Ezután a Facebook-csoportban történtek a szükséges további tisztázások. Megmaradtunk a bevált receptnél, amit Bangorból importáltunk: zenekari dicsőítés, kreatív feldolgozás, imádság, igeolvasás, bizonyságtétel, imádság, dicsőítés, szeretetvendégség. Annyit változtattunk, hogy az eredetileg az igei rész elé szervezett kézműves feldolgozást áttettük az üzenet megismerése utánra.

Megtaláltuk azt az igét, amit ezen a napon át kívántunk adni: „Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért." (Jn 15,13) Kiválasztottuk hozzá azt az öt éneket, ami ezen a napon szóba jöhetett. Majd tettünk néhány javaslatot a kreatív feldolgozásra, ami közül a kereszt és szív szimbólumának felhasználást támogatta egyöntetűen a csapat. Ezután a vállalt feladatokat mindenki a maga lehetőségei szerint végezte. Április 14-én délután várakozáson felül megtelt a telkibányai művelődési ház. Valóban a gyülekezet, mint egy nagycsalád volt együtt, az aprónéptől az aggastyánig. A dicsőítő énekek közül, amikor felhangzott az Elvégeztetett című dal – „A fiadat akkor elvesztetted, Mikor a lelkem megmentetted, Poklot jártál, átkot törtél, Halál fölött győztél!” – minden a helyére került. A nagypéntek, a Messy Church megalapozása megtörtént.

A fiatalok minden szolgálatot maguk végezek az igeolvasástól, az imádkozáson át, egészen a bizonyságtételig. A több méteres kivetítő vásznon a félhomályból kiemelkedő grafikai illusztráció is a szervező csapat kreatív elméit dicsérte. Mindenki figyelmét a nagypénteki áldozatra irányította. A bizonyságtétel felhívására a resztvevők egy-egy piros szívre írták rá lelki terhüket, majd ezzel színezték át a fából ácsolt keresztet. Az igemagyarázat egyértelművé tette, hogy Krisztus áldozata akkor nyeri el értelmét az életünkben, ha mi magunkra nézve, bűneinket számba véve elfogadjuk azt. Az ige feldolgozása kezdetét vette a szívek elfogadásával, kitöltésével, aztán folytatódott az asztaloknál a különféle húsvéti képeslapokkal és díszítésekkel való foglalatossággal. Akinek inkább beszélgetni támadt kedve, azt fonott kalács, tea és kakaó mellett tehette meg.

Bár nem voltunk együtt egész héten, mint első alkalommal, hogy készüljünk és a flow beszippantson minket, észak-írországi vendégek sem fokozták az est vonzerejét. Most nem forgattunk videóklipet, nem jelentkeztünk be élő adásban a Facebookon, hogy ezekkel is népszerűsítsük az alkalmat. Kétségesnek tűnt az időpont választásának helyessége. Mégis, Istennek kedves volt, hogy összegyűjtse népét Telkibányán. Sőt erősítést küldött Érdről, Miskolcról, Arnótról, Göncről, hogy az esetleg üres székek is megteljenek. Voltak, akik hamarabb távoztak. Mások nem akarták elengedni az este hangulatát. Annyi szív tárult fel, adott találkát egymásnak, hogy az az egy szív nem hiába hasadt meg. Hisszük, hogy Isten valamit elkezdett, amikor gyülekezetet plántált e helyen. A fiatal nemzedékben tudatosult, hogy ennek a kincsnek a megőrzése az ő felelősségük is. Már látható, hogy a magvetés kitartóan folytatódik, mert Isten örömét leli minden generációban.

Szalay László Pál